A fő ok, amiért nagyon elhúzunk egy szakítást

>

Ha érzelmekről van szó, akkor nem lehet valamiben profinak lenni, így a szakításban sem. Mindenkihez más és másfajta érzelmek kötnek bennünket, ami által nem létezik két ugyanolyan szakítás.

Ebben az esetben azt az alapvető forgatókönyvet vegyük mintának, amikor valós érzelmeket tápláltunk a másik felé, és nemcsak egy látszatkapcsolatról van szó. A szakítás ebben az esetben rögtön nehezebb, különösen, ha a másikban még megvannak azok a bizonyos érzések. Soron kívül Máv: éjszaka helyreállhat a Déli pályaudvart érintő vonalak menetrendje

Ez az a pont, amikor az agyunk napi szinten hosszú órákat kezd gondolkozni azon, hogy mitévők legyünk. Hihetetlen vagy sem, a szakítás egyúttal a legegyszerűbb dolog is tud lenni, függően attól, hogy azt milyen módon tálaljuk. Lehetőleg ne SMS-ben, ne Facebookon, ne telefonon, és ne egy szándékosan generált veszekedés során tegyük meg.

Két értelmes ember szemtől szemben meg tudja ezt beszélni, különösebb drámák nélkül. Ennek ellenére mégis képesek vagyunk heteken, hónapokon vagy akár éveken át is elhúzni egy szakítást. Tesszük ezt úgy, hogy bennünk az érzések már nincsenek meg, tehát egy szerepet kezdünk el játszani.

Hangsúlyozzuk, továbbra is egy alapesetről beszélünk, amikor nincs közös ingatlan, se gyerek, se más, ami ezt még komplikáltabbá teszi. Igaz, ezekben az esetekben sem célszerű elhúzni a dolgot, és hajlamosak vagyunk mindezt kifogásként felhozni.

A fő ok, amiért nem a megfelelő időben szakítunk, valójában az, hogy nem akarjuk megbántani a másikat, és egyúttal félünk is a beszélgetéstől. Ugyanakkor azzal bántjuk igazán a párunkat, ha elkezdünk szerepet játszani, és maszkot hordani. Nagyon sok betegség táptalaja lehet ez, hiszen a bennünk lévő lelki fájdalom mindenre hatással van.

Meg kell húznunk a határvonalat, és ha odabent már mindent eldöntöttünk, nem szabad elhúznunk a szakítást. Nem, mert ezzel egyrészt saját magunktól vesszük el az értékes időt, azt az időt, amit magunkra fordíthatnánk, és az új életünkre, másrészt hagyjuk, hogy a másik hazugságban éljen. Ezzel tőle is időt veszünk el, még akkor is, ha velünk szeretne lenn. Miután azonban az érzéseink már nincsenek meg felé, csak az illúziót tartjuk fent, ami nem szép dolog.

Ne feledjük, semmi és senki sem kötelező számunkra egy kapcsolatban. Az idő egyre csak telik, és miközben mi hazugságban élünk, olyan emberek és lehetőségek mehetnek el mellettünk, amik talán soha nem térnek vissza. Nem szabad félnünk a másik haragjától sem, mert a szakítás egyik természetes velejárója lehet, ha a másik fél dühösen reagál, és mindennek elhordhat bennünket.