Gelencsér Timi és Hajni akrobatikus mutatványa: nagyon hajlékonyak
A híres modell nemcsak csinos és formás, nagyon hajlékony is, amit két látványos képen prezentált a közösségi médiában.
A híres modell nemcsak csinos és formás, nagyon hajlékony is, amit két látványos képen prezentált a közösségi médiában.
Gelencsér Timi is az igen aktív sztárok között foglal helyet, szinte mindig úton van, és érdekes, izgalmas programokban vesz részt. Nagy benne a versenyszellem, amit az EXATLON Hungary-ben egy ország tapasztalhatott meg.
Timi modellként is imádja a különböző versenyzéssel kapcsolatos kihívásokat. Nem fél a küzdelemtől, az előtte álló akadályoktól, hanem inkább beleveti magát azokba, és a lehető legjobban próbál teljesíteni.
A hétvégén például Orsival közösen teljesítettek egy igen kemény 7 kilométeres szakaszt, ami 20 -féle akadályt tartalmazott. Ezek az erőpróbák még a gyakorlottabb résztvevőknek is feladják a leckét. Mindketten nagyon élvezték, és nem érdekelte őket, hogy közben piszkosak lesznek.
Érdekes megnézni a képeket és a videókat, mert a duó valóban nagyot ment, büszkék lehettek a teljesítményükre. Szerencsére az időjárással sem volt probléma, és sokat is nevettek. A végére biztosan elfáradtak, és jól eshetett a forró fürdő.
Timi hamar regenerálódhatott, és újra edzésbe lendült. Nála a mozgás alapvető, és nemcsak a formája miatt. Az egészség mindennél fontosabb, így a napi mozgás is. A kettő jól párosítható, aminek a végén messze több lesz az energiánk.
A modell nemcsak hogy tele van energiával, nagyon hajlékony is. Ezt a fajta képességét már a Balatonban is bemutatta korábban. Most szárazföldön tette meg ugyanezt. A reggeli torna is jól sikerülhetett. Hajni volt a segítségére, aki szinten igen komoly formát képvisel.