(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének véleményét.)

Régóta ismert fogalom az egyetemes politikatudomány számára a „propaganda”, amely általában olyan szervezett információterjesztési tevékenységre utal, amely egy konkrét politikai gondolatot vagy egész ideológiát sugároz nagyobb nyilvánosság elé, valamilyen csoport, szervezet vagy akár állam érdekében.

Az állami propagandára megannyi példát láthattunk már a közelmúltból és a jelenből: elég a náci Németországra, a Szovjetunióra vagy akár a mostani Oroszországra, Észak-Koreára gondolni, amelyek törekednek mind arra, hogy az állam üzenetét erőteljesen közvetítsék, miközben az ellengondolatot tűzzel-vassal irtják.

Így, hogy röviden tisztáztuk, mit is jelent modern kontextusban a propaganda, érdemes megvizsgálni, hogy vajon miért emlegetik azt az elmúlt évtized során fokozatosan felemelkedő alternatív jobboldali (alt right) körök, hogy itt létezik valami lobbi, amely propagandaként terjeszteni az „LMBTQ-ideológiát”.

Már a kiindulópont is egy elképesztő marhaság, mert ilyen nem létezik, hogy LMBTQ-ideológia. Az LMBTQ az egy társadalmi egységre vonatkozó akroníma, nevesül a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer személyekre, amely egységet körülbelül két dolog köt csak össze: nem heteroszexuálisok és a társadalom diszkriminálja őket.

Amikor az alt-right (legyen az Magyarországon, vagy Nyugat-Európában) LMBTQ-ideológiáról beszél, akkor általában mindig kiemelnek egy-egy radikális esetet, majd megpróbálják ráhúzni az összes nem heteroszexuális személyre, ezzel diszkreditálva a teljes társadalmi egységet és táplálva az egyébként meglévő homofóbiát és transzfóbiát.

Természetesen amellett nem szabad elmenni, hogy az említett radikális esetek tényleg komoly gondok, legyen szó arról, mikor vannak olyan elvarázsolt szülők, akik gendersemleges (akármit is jelentsen ez) nevelésről beszélnek, neadjIsten nemátalakító műtétre viszik a gyermekeket, amelyek ellen valóban fel kell lépni.

Mindenekelőtt az Egyesült Államokban komoly gondot okoz az is, hogy a szélsőségesen liberális/baloldali gondolkodású (elsősorban) fiatalok még a szólásszabadságot is képesek lennének felszámolni a gendersemlegesség és az elfogadás érdekében – amely természetesen szintén jelzem, teljességgel elfogadhatatlan.

Ugyanakkor számomra vicces azért, hogy a forradalomra az ellenforradalom (ezt örök életre érdemes megjegyezni, a forradalomra mindig van ellenforradalom) az, hogy az alt-right gondolkodók már a keresztény, heteroszexuális férfi halálától rettegnek (vagy bérrettegnek). Megnyugtatok mindenkit, a keresztény, heteroszexuális férfi nem fog kihalni, főleg azért, mert ez az általuk „LMBTQ-lobbinak” meghatározott jelenség nem több hangos kisebbségként.

Ne gondolja senki, hogy az alt-right azért folyik bele ebbe az „LMBTQ-lobbizásba”, mert annyira féltenék a gyermekeinket vagy a hagyományos társadalmi struktúrát: ennek a nagy ellenforradalomnak a lényege a kultúrharc, amely az első világ politikáját az elmúlt évtized során meghatározta.

Nyilván az USA itt is a legjobb példa: csak pro choice (abortuszpárti) vagy pro life (abortuszellenes) álláspont van; csak fegyverpárti vagy fegyverellenes álláspont van; csak fekete vagy fehér van, sosem sikerül szürkén gondolkodni. Ez az önkéntes törzsiség pedig nyilván ahhoz vezet, hogy amikor egy emberi jogi harc indul, akkor az ellenoldal már rögtön valami ármánykodást sejt.

Részben ebből is fakad az, hogy az LMBTQ-mozgalmat besározó néhány, egyébként tényleg őrült aktivista miatt az egész társadalmi egységet lobbinak meg propagandistának bélyegezték. Csak én bennem az merül fel: az, hogy a szexuális kisebbségek egyenlő jogokért harcolnak, az mióta is minősül propagandának meg lobbinak?

De most komolyan, gondoljuk már végig egy kicsit ezt a kifejezést meg ezt az alapgondolatot. Most direkt radikális leszek, helyettesítsük már az LMBTQ szót a „zsidóval”. Zsidólobbi. Jujj, de rosszul hangzik, ugye? Na, pontosan ilyen rosszul hangzik az LMBTQ-lobbi is, csak az emberek egy része valahogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudnak gyűlölködni a szexuális kisebbségek ellen.

Nem igazán értem, hogyan lehet ráhúzni egy jogegyenlőségért küzdő társadalmi egységre azt, hogy valamilyen módon lobbisták és propagandisták. De ha meg azok is: egy kirekesztett társadalmi egység miért is ne lobbizna azért, hogy egyenlő jogokat kapjanak? Azért ha a magyarok még mindig olyan elnyomásban élnének külföldön, mint például Meciar Szlovákiájában, akkor jogosan elvárnánk, hogy „lobbizzanak” a jogaikért.

Sosem lehet azt mondani egy-egy vadalma miatt, hogy egy társadalmi egység cakkumpakk deviáns ahogy van. Nem lehet a homoszexuálisokat egyben megbélyegezni, amiért van néhány hülyegyerek (már bocsánat) a Pride-on, akik nyilvánvaló közszeméremsértést követnek el. Nem lehet megbélyegezni egészben a transzneműeket azért, mert vannak olyan, nyilvánvalóan súlyos mentális gondokkal küzdő emberek, akik óránként változtatjuk a nemüket.

Ha viszont úgy állunk hozzá, hogy márpediglen ezek a vadalmák reprezentálják az egész közösséget, akkor viszont ne tessék megsértődni és duzzogni, amikor néhány elvakult radikális szurkoló miatt az egész magyar focidrukker-közösséget rasszistának bélyegzik. A metódusban semmi különbség: ugyanúgy sértő és ugyanúgy nem igaz. Ha viszont hiszünk abban, hogy a magyar szurkolókkal nem lehet így beszélni, akkor viszont ne bélyegezzük meg az egész LMBTQ-közösséget egy-egy problémás személy miatt.

Az LMBTQ-közösség nyilvánvalóan a kultúrharc áldozatává vált mindkét oldalról: radikális baloldalról az eltúlzó beszédmoderálási szándék miatt, alt-right jobboldalról pedig a „lobbista” és „propagandista” bélyegek miatt. Miközben azonban a trollok és a mártírok harcolnak, az LMBTQ-közösség szenved: nem egyenlőek a jogaik, nem fogadják el őket, megbélyegzik őket, hergelnek ellenük, szóban és fizikálisan bántalmazzák őket.

Puszta önbutítás az, hogy itt van valami lobbi, ami mozgatja az LMBTQ-közösséget. Ez a jelenség mély meg nem értése, hogy vannak bizonyos szexuális kisebbségek, amelyek ugyanolyan jogokat szeretnének, mint a heteroszexuálisok. Ha tudjuk ezt biztosítani etnikai és vallási kisebbségeknek, ugyanúgy lehet biztosítani szexuális kisebbségeknek.

Az önbutításhoz tartozik az a kommunikáció is, amit a kormányzat is előszeretettel hangoztat, hogy ez a „lobbi” valahogy a gyermekekre veszélyes és még be is vágnak külföldi drag queeneket a különböző videókba, akik óvodákban tartanak meseolvasást. Most az, hogy ez ízléses vagy nem, mindenki maga dönti el, de hogy ettől nem lesz heteroszexuálisból homoszexuális valaki, az egészen biztos, ezt semmivel nem tudta eddig senki igazolni.

Talán a gyermekvédelemmel való összemosás a legundorítóbb aspektusa ennek a kultúrharcnak: csak azért, hogy az LMBTQ-közösséget a kultúrharc jegyében valahogy végzetesen besározzák, még a gyermekeket is pajzsra emelték, mint a lobbi célpontjait. Nem értem túlságosan, hogy az, hogy elmagyarázzuk a gyermekeknek, hogy természetszerűen vannak más szexuális irányultságú emberek a heteroszexuálisnál, mióta lobbi meg probléma.

Senki nem győzködi a gyermekeket, hogy legyenek az LMBTQ-közösség tagjai, főleg nem Magyarországon, ahol a homoszexuálisokat képesek leköpni és bántalmazni egyes homofóbok. Gyanítom, a transznemű közösség sem biztatja arra a gyermekeket, hogy váltsanak nemet, amikor a nemátalakítás utáni öngyilkossági ráta 40 százalékos a közösségben. Erre csak azt tudom mondani, amit az alt-right szokott: el a kezekkel a gyerekektől! Hagyjuk ki őket a kultúrharcból!

Az LMBTQ-lobbi kifejezés viszont mindenképpen alkalmas arra, hogy állandó pszichózisban tartsa a társadalmat vagy annak egy részét. A lobbi erősen negatív csengésű kifejezés, ami azt feltételezi, hogy ez ellen harcolni kell. De tulajdonképpen mi ellen is kell harcolni? Szexuális kisebbségek egyenlő jogai ellen?

Bizonyos körökben ez az LMBTQ-ellenes propaganda egyébként hatásos, az látszik, én is hallottam már olyat, hogy Amerikából jönnek neohittérítők, akik „meleggé teszik a gyerekeket”. Nem akarok ünneprontó lenni és bántóan USA-ellenes sem, de az amerikaiak jelentős része azt sem tudja, hogy hol van Magyarország, majd pont a mi óvodáinkat fogják célba venni valami állítólagos kampánnyal.

És félreértés ne essék: engem is elborzaszt, amit néha a Pride-on látok. Engem is elborzaszt, amikor azt látom, hogy egy 9 évest a Nyugaton elrángatnak nemátalakításra. Ezek óriási gondok. De könyörgöm, egyedi esetek, ez nem reprezentálja az LMBTQ-közösséget, viszont a sajtó ezeket a sztorikat nyilvánvalóan fel fogja kapni, mert úgyis hozza a kattintást.

Ne dőljünk be ennek a kommunikációnak, ezt a magyar kormány is már párszor eljátszotta, de nem ők az egyetlenek: fogni egy jelenséget, kiemelni a legradikálisabb elemeit, majd azon keresztül bemutatni az egészet. Ha a magyar példánál maradunk, ez volt a menekültekkel, Soros Györggyel és most az LMBTQ-közösséggel. Mindig volt minimális, mélyen plántál igazságmag az elítélendő jelenségben, azonban ezt úgy prezentálták, hogy az 1 százalék alatti arányú szélsőség a jelenség 99 százalékát reprezentálja.

Ne dőljünk be a kultúrharcnak sem, ugyanis a „lobbi” és „propaganda” kifejezések használata nem szól másról az alt-right körében: mivel a radikális baloldal erősen küzd az LMBTQ-közösség jogaiért, ezért az alt-right kötelező ellenforradalomként lobbinak bélyegzi azt, mert nem illik nyilvánosan és közvetlenül homofóbnak lenni. Hogy az LMBTQ-közösséggel eközben mi van? Ez igazából egyik felet sem érdekli.