Indulhat a dominó: a K&H és a lízingcégek egy része is az ügyfelekre hárítaná a különadók terhét
Magasabb repülőjegyek után megemelt tranzakciós illeték és cégautóadó jöhet.
A Ryanair után egyre több piaci szereplő dönt úgy, hogy az úgynevezett „extraprofitadót” az ügyfelekkel fizetteti meg, szembemenve a kormány álláspontjával. A K&H friss hirdetménye is erre enged következtetni, lévén az ÁSZF-re hivatkozva augusztus 10-től megemelik a tranzakciós költségeket, ami a maximális 6000 forintról 10.000 forintra emelkedhet.
A Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László a kétszeresére emelt cégautóadó kapcsán szólalt meg, úgy véli, hogy a csaknem százezer járművet érintő döntés miatt a lízingcégek zöme szintén az ügyfelekkel fizetteti ki a növekvő költségeket.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása szerint az „extraprofit” után fizetendő különadót a bankoknak, a biztosítóknak, a nagy kereskedelmi láncoknak, az energiaipari és kereskedőcégeknek, a telekommunikációs vállalatoknak, továbbá a légitársaságoknak, és a gyógyszerkereskedőknek kell befizetniük idén és 2023-ban is.
A júliusban életbe lépő, alig egy héttel ezelőtt bejelentett rendelet a különadó mértékét idén 10%-ban, jövőre 8%-ban határozza meg, az ebből befolyó mintegy 800 milliárdos összeg pedig a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba vándorol – emlékeztetett a Telex.
Orbán Viktor múlt pénteken még úgy vélekedett, hogy „néhány kis stiklitől eltekintve” a cégek nem fogják áthárítani az ügyfelekre a különadót, „a választópolgárok ki fogják ezt bírni”. A rendelet kapcsán a Ryanair légitársaság emelt először árat, a 3900 forintos pluszköltséget pedig visszamenőlegesen is „behajtják” az utasokon.
Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter elfogadhatatlannak nevezte a Ryanair döntését, a fővárosi kormányhivatal tájékoztatása szerint azonnali fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményeztek a légitársasággal szemben.