Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,89 Ft
Euró
387,70 Ft
Font
450,71 Ft
Bitcoin
61,119 $

Náci karlendítések a Dohány utcai zsinagóga előtt, megvannak a gyanúsított fiatalok

A rendőrség meglehetősen hamar azonosította a fiatal személyeket, akiket időközben kihallgattak.

Fotó: A felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga 2021. június 8-án. A nemzetközi jelentőségű műemlék ICOMOS-díjjal elismert rekonstrukciója 3,2 milliárd forintból, kormányzati támogatással valósult meg. MTI/Mohai Balázs
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

Négy budapesti fiatalt gyanúsítanak a Dohány utcai zsinagógánál vasárnap kora reggel történt csoportos garázdasággal – közölte szerdai doorstep sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

 Csécsi Soma elmondta, a 16, 20, 21 és 22 éves fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését, tettüket mindannyian megbánták és ittasságukkal magyarázták. A sajtóban megjelent felvételek tanúsága szerint a négy fiatal a zsinagóga előtt randalírozott, egyikük belerúgotta kerítésbe, társa egy kukába. Az ittasnak tűnő fiatalok egyike a felvétel szerint náci köszöntést, Sieg heil!-t (Győzelem, üdv!) kiabált, míg ketten náci karlendítést mutattak be. Soron kívül Szentkirályi: „Úgy látszik, Karácsonynak is fáj a foga a kenőpénzes nokiás dobozokra”

A videón az is látható, hogy szemetesből kiszedett sörösdobozzal dobják meg az épületet, majd ketten levizelik a zsinagógát. A szóvivő elmondta: BRFK az ügyben hivatalból rendelt el nyomozást csoportosan elkövetett garázdaság miatt, akkor még ismeretlen tettesek ellen. Két napon belül azonosították a fiatalokat, akiket kedden gyanúsítottként hallgattak ki.

A náci jelképekre vontakozó újságírói kérdésre Csécsi Soma azt mondta, hogy az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás, mert a fiatalok magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkoztatást keltsen. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.

(MTI)

Az ENSZ közgyűlése Palesztina tagfelvételére szólította fel a Biztonsági Tanácsot

Az ENSZ Közgyűlése pénteken megerősítette Palesztina jogait a szervezeten belül, s felszólította a BT-t, hogy vegyék fel tagnak.