Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
60,801 $

Elhervadt az MSZP szegfűje, a kommentelők új pártnévvel élesztenék újjá

Ujhelyi István szerint az MSZP brandje megkopott, ezért gyökeres változtatásokra van szükség, a kommentelők pedig szívesen segítetnének neki ebben – bár nem úgy, ahogy az EP-képviselő gondolta. 

Fotó: MTI/Soós Lajos
Belföld

Fazekas Kiara Barbara

Szerkesztő

Mert őszintének kell lennünk: immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott” – idézi Ujhelyit a Mandiner

Ujhelyi kijelentette, hogy„elhervadt a szegfű, ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a kaspóval együtt kell kidobni: inkább új földet kell hozni, friss vízzel megöntözni és egy új virágot elültetni”.

„Legyen az új közösségünk neve »Esély«, amely kis, hálózatba kapcsolódó helyi közösségein keresztül nemcsak viszi, de hozza is az üzeneteket és a politikai elvárásokat” – írja a politikus. 

Ennek kapcsán Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Facebook oldalán tette fel a kérdést, hogy a követői milyen névvel illetnék a pártot, ha átnevezésre kerülne sor. 

Természetesen azonnal megjelentek, akik szerint nincs is szükség rájuk, azonban néhányan elgondolkodtak, azonban teljesen más irányba terelnék a Magyar Szocialista Párt névválasztását, mint Ujhelyi. 

Következzen néhány ötlet a kommentelőktől:

  • NMK (Nektek Már Kuss) 
  • Volt Kommunisták Szövetsége
  • MSZIP (Multimilliomos Személyek Internacionalista Pártja)
  • HIÉP (Hazaárulók-Ingyenélők Pártja) 
  • HÁP (Hazaárulók Pártja) 
  • Múlt Idő Pártja 
  • MSZP (Magyarország Szemét Parazitái) 

Átvette a vezetést a Manchester City, az Arsenal már csak a második

36 mérkőzés után a Manchester City vezeti az angol bajnokságot 2 ponttal az Arsenal előtt, akiknek fel van adva a lecke.

Sorozatban harmadik győzelmére készül a Chelsea, élőben közvetíti a televízió

A Chelsea idén nem sok alkalommal nyert egymás után három mérkőzést, és ez most sikerül, meglehetősen jó hangulatban várhatják a végjátékot.

Bajnokként lép pályára a Real Madrid, élőben adja a tv

Élőben adja a televízió a Real Madrid meccsét a Granada ellen, aminek nincs tétje a királyi gárda számára, maximum annyi, hogy bajnokként is nyerjenek.