Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Orbán Viktor elmondta, mire kérte Ferenc pápát

Orbán Viktor elmondta, mire kérte Ferenc pápát

Orbán Viktor elmondta, mire kérte Ferenc pápát
Fotó: A Vatican News által közreadott képen Ferenc pápa (b) magánkihallgatáson fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Vatikánban 2022. április 21-én. Az április 3-i parlamenti választás óta a kormányfő első hivatalos útja a vatikáni látogatás. MTI/Vatican News

Magyarország miniszterelnöke mondott pár szót azt követően, hogy személyesen találkozhatott a pápával Vatikánban.

A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.

A cikk a videó után folytatódik

 A kormányfő – akinek a választások utáni első hivatalos útja Rómába vezetett – hozzátette: „nagy magyar tradíciót folytatott” azzal, hogy választási győzelmüket követően a Szentatya meghívását fogadta el elsőként.

Kiemelte: ennek különös jelentőséget ad a háború, hiszen a Szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen. Orbán Viktor kérdésre válaszolta közölte: a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy magyarországi látogatásra a következő év során, amire – mint mondta – „biztatóan pozitív választ” kapott.

A kormányfő szerint szóba került az is, hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb – 640 ezer – menekültet Ukrajnából, sőt befogadta azokat a diákokat is, akik nem ukránok, de Ukrajnában tanultak és most valószínűleg Magyarországon tudják majd folytatni tanulmányaikat.

„Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban” – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a Szentatya is megemlítette és arra bíztatott, hogy „ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl”. Orbán Viktor úgy vélte: a Vatikánnal nem politikai, hanem spirituális és lelki kapcsolatot ápol egy ország. Hozzátette: a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés pedig a családok tekintetében alakult ki.

„Mi mindannyian azt gondoljuk itt Rómában, a Vatikánban is és Budapesten is, hogy a korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a Szentatyára” – fogalmazott Orbán Viktor.

(MTI)