Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,33 Ft
Euró
389,22 Ft
Font
454,33 Ft
Bitcoin
64,167 $

Kisétálhat-e az ember csak úgy egy állásinterjúról?

Időnként előfordulhat, hogy nem éppen azt kapjuk egy állásinterjún, amire számítottunk, ilyen esetekben pedig jó tudni, hogy milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre.

Egészség/Életmód

Szabó Kata

Szerkesztő
TÉMÁK

Tegyük fel, hogy behívtak minket egy állásinterjúra, ám öt perccel a beszélgetés megkezdése után rádöbbenünk, hogy ez a munka mégsem nekünk való.

Felállhatunk és kisétálhatunk az interjúról annak vége előtt? Soron kívül Három év börtönt is kaphatnak a kegyetlen állatkínzók

Az Ask a Manager-nek nyilatkozó Andy Green szerint erre minden jogunk megvan, főleg akkor, ha úgy érezzük, olyan helyzetbe kerültünk, amire korábban nem számítottunk, ugyanis az interjúztató gorombán viselkedett, vagy a munka nem éppen olyan lenne, mint amilyennek hirdették.

„Noha az állásinterjúk alapvetően arról szólnak, hogy a munkaadó ellenőrzi a jelölteket, fontos, hogy a jelöltek is megtegyék ugyanezt a munkaadóval szemben, és feltegyék maguknak a kérdést, valóban akarnak-e dolgozni ennek a cégnek, vagy épp az adott vezetőnek. Az interjúztatónak joga van idő előtt befejezni a folyamatot, ha úgy érzi, nem a megfelelő jelölttel beszélget, ám az álláskeresőknek ugyanúgy joguk van idő előtt távozni, ha hasonlóképpen érez.”

Ettől függetlenül mindenki dönthet úgy, hogy – bár magában már tudja, nem ez lesz számára a megfelelő állás – kitart a végsőkig, és ennek is megvan a maga előnye, ugyanis minden egyes állásinterjú alkalmával plusz tapasztalatokat gyűjt az ember, aminek egy későbbi próbálkozás alkalmával könnyedén hasznát veheti.

Nagy Márton szerint Magyarország az űripar egyik meghatározó szereplője lehet

A nemzetgazdasági miniszter szerint minden adott ehhez.

Ronaldinho-gólpasszt adott az Arsenal játékosa Kerkezék ellen (videó)

Anno Ronaldinho adott hasonló passzokat, amikor a passz pillanatában szándékosan elfordította a fejét másik irányba, most ugyanezt tette az Arsenal játékosa az utolsó gólnál, majd Rice a hálóba tette a labdát.