Borongós, őszies idő várható a hét hátralevő napjain
Néhol előfordulhat szűrt napsütés, ám leginkább borús, felhős időre számíthatunk.
A felhőzet a nap folyamán fokozatosan vastagszik, záródik, a délelőtti, déli órákig lehet számítani nagyobb területen (egyre jobban szűrt) napsütésre. Napközben még nem várható csapadék, estétől, késő estétől viszont északnyugat felől egyre több helyen lehet számítani esőre, záporesőre – olvasható az OMSZ előrejelzésében.
A déli, délkeleti szelet főleg a Dunántúlon többfelé élénk, napközben néhol erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű. Késő estére többnyire 1 és 9 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban több fokkal fagypont alatti értékek is előfordulhatnak.
Este erősen felhős vagy borult lesz az ég, és északnyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra. Az Északi-középhegység, valamint a Nyírség egyes részein havas eső, hó is hullhat.
A Dunántúlon helyenként megélénkül a nyugatira, északnyugatira forduló szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +7 fok között valószínű, fagypont alatti értékek elsősorban az északi, északkeleti fagyzugokban lehetnek.
Szerdán eleinte erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, napközben csökken a felhőzet, estére hazánk nagyobb részén kiderül az ég. Reggel, délelőtt változatlanul több helyen előfordulhat eső, zápor, az északkeleti megyékben helyenként vegyes halmazállapotú csapadék is lehet, majd estére mindenütt megszűnik a csapadék.
Az északi, északkeleti szelet az ország délnyugati felében erős lökések kísérhetik. Kora délután általában 9 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, a hosszabb ideig felhős, csapadékos tájakon azonban ennél alacsonyabb értéket is mérhetnek.