Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Halálos balesetet okozott egy gondatlanul közlekedő 25 éves nő

Halálos balesetet okozott egy gondatlanul közlekedő 25 éves nő

Halálos balesetet okozott egy gondatlanul közlekedő 25 éves nő
Police.hu

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki gondatlanul okozott halálos közúti balesetet. Az áldozat és a többi sérült sem használta a biztonsági övet.

A Szekszárdi Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a vádlott 2020. december 30-án, délután, nedves felületű úttesten, egy mellékúton vezetett.

A cikk a videó után folytatódik

Menet közben nem az útburkolat állapotának, és az út vonalvezetésének megfelelően megválasztott sebessége miatt egy jobbra ívelő útkanyarulatban megcsúszott. A nő elveszítette uralmát a járműve felett, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Itt az autója jobb első részével ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő – az ütközés elkerülése érdekében már enyhén jobbra tartó és lassító – személygépkocsival. Ezután a nő autója megperdült, miközben a jobb hátsó sárvédőjével nekiütközött a másik autó bal hátsó ajtajának.

Sem az elkövető, sem a másik autó vezetője nem lépte túl a megengedett 90 km/órás sebességet. Az ütközést megelőzően a nő autójának haladási sebessége 72-76 km/óra volt. A baleset akkor lett volna elkerülhető, ha a nő a kanyarban 69 km/óránál alacsonyabb sebességgel haladt volna.

A baleset következtében a vétlen gépkocsi jobb első utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy néhány nappal később, kórházi ellátása során életét vesztette. A baleset és a sértett halála között közvetett ok-okozati összefüggés állapítható meg, mivel a biztonsági öv rendeltetésszerű használata esetén a keletkezett sérülések kisebb súlyosságával lehetett volna számolni.

A szembe jövő autót vezető fiatal nő, és a bal hátsó utasa könnyű, míg a vádlott súlyos sérüléseket szenvedett. A biztonsági övet egyikük sem használta.

A büntetlen előéletű nővel szemben a járási ügyészség végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott a Bonyhádi Járásbíróságnál.