Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Akár a járatok fele is kieshet a vasutassztrájk miatt

Akár a járatok fele is kieshet a vasutassztrájk miatt

Akár a járatok fele is kieshet a vasutassztrájk miatt
Fotó: Facebook/MÁV

Sztrájkot hirdettek a mozdonyvezetők, amelynek következményeként minden második távolsági vonat kieshet a menetrendből.

Holnap érkezik a vasutasok emelt fizetése, mivel tavaly 10 százalékos béremelésben állapodtak meg, így a dolgozók többsége, 43 ezren most ennél is többet fognak kézhez kapni, így legalább havi bruttó 40 ezer forinttal magasabb fizetésre számíthatnak idén, mint egy évvel ezelőtt.

A cikk a videó után folytatódik

Erről pedig alig néhány hete egyeztek meg, hogy oldják a bérfeszültséget, amely az idei 19,5 százalékos minimálbéremelés miatt alakult ki. Azonban a mozdonyvezetők szakszervezete most mégis sztrájkot hirdetett, a szakszervezet elnöke erről úgy nyilatkozott, hogy „a vita nem a 2022. évi béremelésről szól, hanem a 2021. évi 0 százalékos béremelésről és a 7 százalék körüli inflációról, aminek a kompenzációját követeljük” – derült ki az RTL Híradójából

Március 10. éjféltől határozatlan időre hirdették meg a sztrájkot, a hírek szerint pedig holnap várható a tárgyalás a munkáltatójukkal erre vonatkozólag, bár a munkáltató szerint jogellenes és alaptalan a mozdonyvezetők követelése, mivel ők maradéktalanul betartották a 3 éves bérmegállapodást, amelyet tavaly kötöttek a szakszervezettel.

A MÁV-START Zrt. szerint 2021-ben a mozdonyvezetők bruttó havi átlagkeresete meghaladta a 700 ezer forintot, ez 60 százalékkal magasabb az 5 évvel korábbi bérekhez viszonyítva, ennek ellenére a szakszervezet szerint ez az országos átlagbérnél kisebb arányban emelkedett.

Budapesten az elővárosi vonatok harmada, máshol viszont még több szerelvény eshet ki, így csak minden második vonat fog közlekedni a leállások következtében, hiszen a törvény szerint 50 százalékos közlekedést kell biztosítaniuk a mozdonyvezetőknek.