Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Óriásit fejlődött az elmúlt években a magyar útfejlesztés

Óriásit fejlődött az elmúlt években a magyar útfejlesztés

Óriásit fejlődött az elmúlt években a magyar útfejlesztés
Fotó: Twenty20

A kormány az elmúlt 5 évben több mint 3600 milliárd forintot szánt a gyorsforgalmi útszakaszok fejlesztésére, így az EU-ban hazánkban bővült a harmadik legnagyobb ütemben az útfejlesztés.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, György László közösségi oldalán írta, hogy az elmúlt évek folyamatos fejlődése mellett a kormány három célt tűzött ki az útfejlesztésekre vonatkozólag.

A cikk a videó után folytatódik

Az első, hogy a sztrádák elérjék és összekössék Magyarországot a szomszédos országokkal, a második, hogy minden megyei jogú város elérhető legyen a négysávos úton 2025-re, a harmadik pedig, hogy az ország bármely pontjáról megközelíthető legyen egy négysávos út harminc percen belül, szintén 2025-ös határidőig.

Ennek eredményeképp 2010 óta a gyorsforgalmi úthálózat hossza 65 százalékkal, vagyis 724 kilométerrel bővült, ami immár meghaladja az 1800 kilométert, a későbbi beruházásokkal pedig mindenképp átlépi majd a 2000 kilométert is.

Az unió statisztikai hivatal szerint ez az eredmény vezetett oda, hogy 2009 és 2019 között Magyarország a harmadik helyre kerüljön az Európai Unió listáján a legnagyobb ütemben fejlődő gyorsforgalmi útszakaszok tekintetében, hiszen az elmúlt 5 évben több mint 3600 milliárd forintot fordított a kormány ezen fejlesztésekre – írta a Magyar Nemzet.

Tömegbaleset és teljes pályazár az M1-esen, körülbelül tíz jármű ütközött

György László azt is kiemelte, hogy az úthálózat fejlesztése nemzetgazdasági szinten is szignifikáns hatást gyakorol, mivel minden infrastruktúra-fejlesztésre fordított száz forint húsz forinttal növeli hosszú távon a GDP-t. Illetve az sem számít elhanyagolhatónak, hogy országunk milyen forrásból finanszírozza ezen beruházásokat, mivel az M5-ös és M6-os autópályák az államnak kifejezetten előnytelen koncessziós szerződések keretében épültek meg, s emiatt hazánk közel 3 ezer milliárd forintot veszített ahhoz képest, mintha hitelből finanszírozta volna a fejlesztéseket.

Így nagyon fontos, hogy ahogy 2010 óta, a későbbiekben is pénzügyileg fenntartható módon, de lendületes ütemben bővüljön a négysávos úthálózat Magyarországon, s ezt a célt szolgálja az államnak pénzügyileg is előnyös, új koncessziós modell.