Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Újabb nemi erőszakkal vádolták meg Benjamin Mendy-t

Újabb nemi erőszakkal vádolták meg Benjamin Mendy-t

Újabb nemi erőszakkal vádolták meg Benjamin Mendy-t
Fotó: Twenty20

A Manchester City korábbi védője már kilenc váddal néz szembe, köztük hét nemi erőszakkal, amely hat áldozatot érint. 

A 27 éves játékos megjelent a bíróság előtt, ahol a bíró úgy határozott, hogy elfogadja a legújabb vádat, ezzel pedig összesen kilencre emelkedett ezek száma, ezekből hét nemi erőszakkal kapcsolatos, amely hat áldozatot érint. 

A cikk a videó után folytatódik

A Sky Sports úgy tudja, hogy Patrick Thompson bíró kitűzte a tárgyalás időpontját is július 25-re, amely várhatóan hat hétig fog tartani. A következő meghallgatás március 11-én lesz. 

Az ügy másik vádlottja, a 40-es Matturie-t tíz bűncselekménnyel vádolják, amely hét nőt érint, ezek között van nemi erőszak és szexuális bántalmazás is. 

Mindkét vádlottat januárban óvadék ellenében szabadlábra helyezték, miután tavaly augusztus 26-án történt első letartóztatásuk óta előzetesben voltak. 

A beszámolók szerint Mendy mindössze annyi időre szólalt meg, míg megerősítette a személyazonosságát, valamint megértette, hogy legközelebb márciusban kell megjelennie.