Súlyos betegséggel ápolják kórházban az Európai Parlament elnökét
David Sassoli minden elnöki teendőjét lemondta az elkövetkezendő hetekre vonatkozóan a betegsége idejére.
Az Európai Parlament a hétfői nap folyamán jelentette be, hogy már december 26-a óta kórházban ápolják David Sassolit, az intézmény elnökét – írja az Anadolou.
A hivatalos közlemény szerint az elnököt egy olasz kórházban ápolják, amelynek pontos helyét nem jelölték meg, mindössze annyit közöltek, hogy lemondja a betervezett programjait.
A közlemény szerint Sassoli egy „súlyos komplikáció” miatt került kórházba, amelyet immunrendszer-betegség idézett elő. Az intézmény nem pontosította, hogy milyen betegségről van szó.
Tavaly szeptemberben már egyszer kórházba kellett szállítani az elnököt, akkor tüdőgyulladás szövődményei miatt, amely miatt szintén számos találkozót, köztük csúcstalálkozókat is le kellet mondania.