Három hónapos csúcson nyitott a forint hétfő délelőtt
A múlt héten jelentősen erősödött a magyar valuta az euróval szemben, ám a hét második felében dőlhet el a végső sorsa, hiszen ekkor érkezik az MNB lényeges kamatdöntése.
Hétfő reggel 358 közelébe erősödött a forint, ami 0,1%-os javulást jelent péntek estéhez képest. Ezzel egyébként három hónapos csúcson van a magyar deviza, vagyis a jó évkezdet megtette a hatását – írta a Portfolio.
A javulás hátterében valószínűleg az állhat, hogy a KSH pozitív eredményekről számolt be, miközben a piaci szereplők és befektetők is felélénkültek az ünnepek után.
A magyar deviza a múlt héten jelentősen erősödött, majdnem 3%-os szárnyalással kezdte az évet az euróval szemben. Ebben szerepe lehetett az év eleji pozíciófelvételeknek, illetve azoknak a várakozásoknak, hogy hamarosan akár pozitív is lehet a most még erőteljesen negatív magyar reálkamat – olvasható a lap elemzésében.