Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,94 Ft
Euró
387,77 Ft
Font
450,97 Ft
Bitcoin
60,762 $

Marsi Anikó vallomása, miért mentek szét Palik Lászlóval

Marsi Anikó és Palik László majdnem húsz éven át voltak egymás társai, de eljött az a pont, amikor eltávolodtak egymástól, és külön utakra léptek.

Fotó: Instagram/Exatlon Hungary
Style

Takács Petra

Szerkesztő

Mint derült égből a villámcsapás, úgy érkezett meg a nagy hír, miszerint Marsi és Palik már nincsenek együtt. Sok volt a pletyka, és a sajtó arról írt, hogy időközben mindkét sztárnak új párja lett.

Idén nyáron derült ki, hogy 16 év házasság után a nagy páros már nem páros többé. „A házasságom 16 évig tartott, és már előtte 2 évig egy párt alkottunk Lacival. Ezért mondok 18 együtt töltött esztendőt, ha róla beszélek. Az nagyon hosszú idő, a jóból is megárt a sok…” – idézte a Bors Anikót. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Anikó őszintén beszélt arról, hogy miután ráeszmélt arra, hogy már nem tudunk, és soha nem is fognak egymással normálisan együtt élni, döntésre volt szükség. Ez az egész azonban nem egyik pillanatról a másikra ment tönkre, így nem arról volt szó, hogy márciusban még minden rendben volt, majd áprilisban Anikó már készen állt volna egy új kapcsolatra.

Konyhafőnök VIP: látványos felvételek a kulisszák mögül

„Ezek hosszú, fájdalmas, olykor érzelgős folyamatok hullámvölgyekkel és hullámhegyekkel.” Anikó szerint az, hogy valakit hirtelen megszerezünk, nem tudatos döntés, hanem csak úgy jön, ha akarjuk, ha nem.

Korábban Anikó és szerelme a Hot! Magazin címlapján jelentek meg, azzal a címmel, hogy együtt akarnak megöregedni. „Szeretem Anikót.” – mondta a boldog és büszke férfi Anikó mellett.

Videón Mbappé érzelmes bejelentése, elköszönt a PSG-től

Egy ideje köztudott volt, hogy Mbappé nem marad Párizsban, és a Real Madridhoz igazol, akik ingyen szerezhetik meg a játékjogát a lejárt szerződése miatt.

A világ másik felén is sírnak Szoboszlai edzőjének távozása miatt (videó)

Jürgen Klopp úgy döntött, kiszáll a futballból, legalábbis egy időre biztosan, így hamarosan átadja a helyét.

A PSG már Mbappé búcsúztatására készül

A Paris Saint-Germain búcsúceremóniát szervez Kylian Mbappénak, melyre utolsó hazai bajnoki mérkőzésük után kerülhet sor.