Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,54 Ft
Euró
388,26 Ft
Font
452,92 Ft
Bitcoin
63,230 $

Lemondott az osztrák kancellár, miután Kurz bejelentette visszavonulását

Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár csütörtöki bejelentésével az egész országot és kormányzó pártját is megdöbbentette, amikor bejelentette, hogy távozik a politikából, miután ősszel korrupció gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. Alexander Schallenberg szintén bejelentette lemondását.

Sebastian Kurz volt osztrák kancellár sajtótájékoztatót tart Bécsben 2021. december 2-án, amelyen bejelentette, hogy minden politikai megbízatásáról lemond, és teljesen kivonul a politikai életbõl. MTI/EPA/Christian Bruna
Európa

Kornis Vivien

Szerkesztő

A 35 éves Kurz – aki Európa egyik legfiatalabb vezetője volt – októberben pártja koalíciós partnere, a Zöldek kérésére lemondott kancellári tisztségéről, miután az ügyészség vizsgálatot indított ellene vesztegetés gyanúja miatt, bár továbbra is az ÖVP elnöke maradt.

Kurz 2017 óta az osztrák politika egyik legmeghatározóbb és leginkább polarizáló figurája. A politikus 2017-ben vált az ÖVP vezetőjévé majd kancellárrá, miután megnyerte a parlamenti választásokat és koalícióra lépett a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárttal, az FPÖ-vel. Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

Nem vagyok sem szent, sem bűnöző” – mondta Kurz csütörtökön a sajtónak adott, szokatlanul hosszú nyilatkozatában, amelyben köszönetet mondott a kormányban eltöltött évtizedért, de tagadta, hogy bármi törvényelleneset tett volna abban az ügyben, amelyben ő az egyike annak a tíz embernek, akiket különböző mértékű hűtlen kezeléssel, korrupcióval és vesztegetéssel gyanúsítanak.

Kurz elárulta: kancellársága idején “üldözöttnek” érezte magát az őt ért éles kritikák miatt. Legutóbb azért bírátlát, mert keveset tett a koronavírus-járvány legutóbbi hullámának megelőzése érdekében, ami a jelenlegi országos szintű lockdownhoz vezetett. 

Az egykori kancellár beismerte, hogy hibákat követett el, de arra nem tért ki, hogy mik voltak ezek a hibák – derül ki a Reuters hírügynökség beszámolójából.

Kurz hűséges párttársa és utódja, Alexander Schallenberg Kurz bejelentése után közölte, hogy lemond kancellári tisztségéről, és nem tervez indulni pártja elnöki székéért.

„Szilárd meggyőződésem, hogy mindkét tisztséget – a kormányfői és a legtöbb szavazatot kapott osztrák párt vezetői tisztségét – hamarosan ismét egyazon személynek kell betöltenie” – fogalmazott Schallenberg közleményében a Deutsche Welle tudósítása szerint.

Ezért a kancellári tisztségemet rendelkezésre bocsátom, amint a párton belül megtörtént az erre vonatkozó folyamat” – tette hozzá.

Sok konzervatív politikus és szavazó úgy vélte, hogy Kurz utódja, a karrierdiplomata Alexander Schallenberg csupán egy helytartóként van jelen az ország élén, míg Kurz tisztázza az ügyeit és visszatérhet pozíciójába. Októberig széles körben úgy vélte a nyilvánosság, hogy Kurz még évekig kancellár marad.

Kurz ÖVP-je az egyik legnagyobb támogatottságú konzervatív párt Ausztriában, de nagyrészt a volt kancellár köré épült, így nem maradt egyértelmű forgatókönyv arra, hogy ki lesz az utódja. A párt vezetősége pénteken ül össze. Különböző osztrák sajtótermékek szerint Karl Nehammer belügyminiszter a legesélyesebb jelölt a párt elnöki címére.

Lázár János Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc után Szeged felzárkózását tűzte ki célul

Lázár János építési és közlekedési miniszter a dél-alföldi régió fejlesztésének prioritását hangsúlyozta egy makói sajtótájékoztatón.