A 19. század végére a legtöbb európai országot vasút kötötte össze, azonban a vonatozás akkor még kellemetlen, veszélyes, bonyolult és időigényes volt, de a vasúttársaságok meglátták a lehetőséget, és egy virágzó iparágat építettek, számos újítást alkalmazva. 

Egy neves belga bankárcsalád tagja, Nagelmackers, rájött az Egyesült Államokban töltött nyaralása során, hogy a hálókocsikkal szerelt vonatok megoldanák azt a problémát, hogy a luxusszállodás sorban emelkednek a vasúti vonalak mentén, ahol időközönként meg kell állni pihenni az utasoknak. Nagelmackers felkérte a hálókocsit megalkotó mérnököt, George Mortimer Pullmant, hogy legyen a partnere egy olyan vállalkozásban, amely Európa számára is pompát és kényelmet biztosít, mindkettőt egyszerre. Bár Pullman visszautasította az ajánlatot, Nagelmackers a tervrajzait felhasználva visszatért az öreg kontinensre, és nekilátott a munkának.  Soron kívül Donald Trump ismét felhívta Orbán Viktort

1873-ra megalapította saját vállalkozását, azonban a nagyszabású elképzeléshez, miszerint a hosszú határmenti várakozás nélkül szállította volna az utasokat a vonat Párizsból Konstantinápolyba, befektetőkre és támogatókra volt szüksége. 

II. Leopold belga király vevő is volt az ötletre, ugyanis hatalmas rajongója volt a vasútközlekedésnek. Meglátta Nagelmackers ötletében a potenciált, ezért segített neki megszerezni a szükséges szerződéseket nyolc különböző ország vasúttársaságával. Így válhatott a CIWL a vonatközlekedés csúcsává. 

A CIWL nem sokkal az alapítása után megkezdte az étkeztetési és szállásszolgáltatást különböző európai vasúttársaságok számára hálókocsik, szalonkocsik és étkezőkocsik formájában. Viszont nem csak az Orient Expresszt alkották meg, több vonalon is működtek vonatok, többek között a Kék Vonat, az Arany Nyíl és a Taurus Express, amelyek mind átszelték Európát, csak más-más úton. 

Egy évvel az Orient Expressz első indulása előtt, 1882. október 10-én Nagelmackers meghívta vendégeit az új luxusvonat útjára, amely egy próbaút volt Párizs és Bécs között, oda-vissza. Pazar menüt szolgáltak fel, osztrigát, levest olasz tésztával, nagy rombuszhalat zöld mártással, csirke chasseurt, marhapofát, szarvasbordát, salátát és különféle süteményeket, valamint bordeaux-i és burgundi borokat és természetesen francia pezsgőt is. 

Az újságok által elnevezett Orient Express első hivatalos útja megmutatta, hogyan kell elképzelni a jövőt, miközben Párizs diplomáciai, pénzügyi és újságírói köreinek számos vezető személyisége vett részt rajta. A vonat három kocsiból, két hálókocsiból, egy étkezőkocsiból és két poggyászkocsiból állt – írja a National Geographic. 

1883 nyara és ősze politikailag nyugtalan időszak volt a Balkánon, amelyen a vonatnak át kellett haladnia, ezért néhány utas önvédelmi céllal pisztolyt csomagolt magának. Köztük volt két ember, akiknek a vallomásai felbecsülhetetlen értékű forrásai lettek a vonaton uralkodó hangulatnak: Edmond About, regényíró és a Le Figaro francia napilap tudósítója, valamint Henri Opper de Blowitz, a londoni Times tudósítója.

Mindketten teljes részletességgel örökítették meg a vonat pompáját. Blowitz elragadtatva mesélt az étkezőkocsik ragyogóan fehér terítőiről, a szalvétákról, amelyeket a sommelier-k művészien hajtogattak, a csillogó poharakról, a rubinvörös és topázfehér borokról, amelyek elvakították a közönség szemét. A hálófülkék a kor legmodernebb szolgáltatásaival rendelkeztek, központi fűtéssel, meleg vízzel és fürdőszobával, valamint a lepedőket is minden nap cserélték, pedig ez akkoriban még a legelőkelőbb kúriákban sem volt szokás. 

Az Orient Expressz fényűző és kifinomult berendezését a világ legjobb szállodái ihlették, így került bele bőrmennyezet, bársonyfüggönyök, selyemlepedők, mahagóni bútorok, ezüst evőeszközök, kristálypoharak és bronzcsapok. A vonatot a híres szecessziós üvegműves, Émile Gallé gyárából származó lámpák világították meg, a falakat pedig a Gobelin, a párizsi tervezőház által szőtt faliszőnyegek díszítették, amely már XIV. Lajos óta a francia udvart látta el.

Az étkezés egy másik fő attrakció volt, amely az első út során a vacsora hat frankba, míg egy fél üveg Moët & Chandon pedig hét frankba került. Összehasonlítva az akkori árakkal, a pezsgőért egy átlagos francia szánbányásznak két napig kellett volna dolgoznia. A francia és német nyelvű étlap tele volt finomságokkal: a legjobb francia sajtok, libamáj, marhasült, kaviár és szuflé.

Kezdetben az Orient Express a párizsi Északi Állomásról hetente kétszer indult, és Strasbourg, München, Bécs, Budapest és Bukarest érintésével ért el a romániai Giurgiuba. Ott az utasok kompra szálltak, majd a a bolgár Rusze városából egy másik vonattal Várnába utaztak, ahonnan gőzhajóval érték el Konstantinápolyt. Az első út 81,5 óráig tartott, majd a végállomáson a Topkapi-palotában II. Abdülhamid oszmán szultán tartott fogadást az utasoknak. 

Hamarosan státusszimbólummá vált az Orient Expresszen való utazás azoknak, akik Európa felső tízezrébe akartak tartozni, de még az amerikaiakat is jegyvásárlásra késztették. 1889. június 1-jén, majdnem hat évvel a beindítása után az Orient Expressz megtette első közvetlen útját, 67 óra 35 perc alatt jutott egy Párizsból Konstantinápolyba. Ezzel elkezdődött a vonatozás aranykora. 

A kényelmes interkontinentális közlekedés azonban másodlagos maradt a luxus és a romantika mögött. Közvetlen útvonal ide vagy oda, az expressz kocsijai az üzleti tárgyalások, a diplomácia és az exkluzív estélyek színhelyei voltak. Az elegancia volt a napirenden, a fedélzeten szigorú protokollt követtek az öltözködés és a viselkedés terén. A vacsorához estélyi öltözék volt kötelező: a nőknek estélyi ruhát, a férfiaknak szmokingot vagy frakkot kellett viselniük.

Több királyi családtag is rendszeresen megfordult rajta, többek között VII. Edward angol herceg, Ferenc József osztrák császár, II. Leopold belga király, ráadásul a vasút szerelmese, I. Ferdinánd bolgár király még a néha vezethette is. Mellettük arisztokraták, politikusok, kalandorok is rendszeresen látogatták, többek között az orosz balett megalkotója, Szergej Diagilev, de még Mata Hari kémnő is, majd később Marlene Dietrich is megfordult a vonaton. 

Az Orient Expressz a kényelem és a technikai vívmányok sokasága ellenére számos balesetet is átélt, némelyik elég súlyos volt. Többször akadtak el a hóban, volt, hogy az utasoknak téli ruhában kellett aludnia a hideg miatt, a személyzetnek pedig több kilométert kellett gyalogolniuk a hóban, hogy a konyhára szánt élelmiszert beszerezzék.

Az első világháború kitörése azonban felborította a jól megszokott rendet, és a vonatot az ellátmány szállítására használták, majd 1918-ban tudott útja elindulni. A visszatéréssel korszerűsítették a kocsikat, majd ismét a luxus szimbólumává vált. 

A második útvonalat 1906-ban nyitották Svájc és Olaszország felé, hogy el tudják kerülni az akkor már nemzetszocialista irányba terelődő Németországot, a harmadik vonalat pedig 1930-ban, aztán ismét következett egy szünet a második világháborúval, azonban a visszatérés már nem sikerült olyan fényesre. 

A fénykorát már maga mögött hagyta, luxus hálókocsik és étkezőkocsik helyét átvették a közönséges személykocsik, a lezárt határok pedig tovább nehezítették a dolgot. Jugoszlávia és Görögország például csak 1951-ben nyitotta meg újra a határát; 1952 és 1953 között Bulgária és Törökország közötti útvonal le volt zárva, ez pedig megakadályozta, hogy a vonat elérje Konstantinápolyt, amelyet akkor már Isztambulnak hívtak. Az utasok száma csökkent, amit egyes szakértők a kereskedelmi célú légi közlekedés térnyerésének tulajdonítanak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ORIENT EXPRESS (@orientexpress) által megosztott bejegyzés