A kritizálóknak is üzent Árpa Attila profi táncpartnere
Stana Alexandra azoknak is üzent, akik mindent kritizálnak, és közben még csak nem is tudják, mit jelent táncolni.
Előzmény:
Véget ért a Dancing with the Stars második évada, amit teljesen megérdemelten nyert meg Tóth Andi és Andrei Mangra. Más dimenzióban mozogtak, de a többiek is komoly dicséretet érdemeltek.
Árpa Attila és Stanta Alexandra duója szintén nagyon szórakoztató volt, sokat fejlődtek, aminek láthatói jelei is voltak. A profi táncos a közösségi médián keresztül írta le az érzéseit, miután sikerült ott lenniük a legjobbak között.
„Nem könnyű egy posztban megfogalmazni mindazt, amit most érzek; azt a felhőtlen boldogságot és mérhetetlen hálát, ami mosolyt csal az arcomra. Ez a műsor számomra egy utánozhatatlan élmény, tele kalandokkal, kihívással, magaslatokkal és mély pontokkal. Ettől olyan szép és emberi az egész.” – írta Alexandra az Instagram oldalán, aminek már több mint 20 500 követője van
Rácz Jenő szemüvegben, kifejezetten jól áll neki
NE HAGYD KI
„Sokan el sem tudják képzelni, mennyi munka van a háttérben. Több száz ember dolgozik azon, hogy ilyen profi színvonalú műsort adjon a kedves nézőknek! Végtelen hála mindenkinek, aki bármilyen formában részt vesz a Dancing with the Stars-ban! Minden tiszteletem és elismerésem a Tiétek!”