Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott

Elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott

Elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott
Twenty20

Súlyos sérüléseket okozott egy szabályosan közlekedő gyalogosnak az az autós, aki az incidens után egyszerűen magára hagyta a sértettet.

A rendelkezésre álló adatok szerint ez idáig ismeretlen személygépkocsi vezetője közlekedett 2021. november 12-én 23 óra 30 perc körül Hajdúnánáson a Dorogi úton.

A cikk a videó után folytatódik

A sofőr a járműjével a Magyar utca felől az Ady Endre körút irányába tartott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy, az úttesten a forgalommal szemben sétáló gyalogost, aki a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A személygépkocsi vezetője a helyszínt megállás nélkül elhagyta – írta a Police.hu.

Az eset körülményinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri a gépkocsi vezetőjét, illetve azokat, akik látták a balesetet, jelentkezzenek személyesen a Hajdúnánási Rendőrkapitányságon (Hajdúnánás, Dorogi út 78. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.