A Koreai-félszigeten gyakorlatilag folyamatosan fennáll a veszélye, hogy kirobban egy kataklizmikus erejű válság. Ilyenkor azonban mindig a két Korea közötti viszály kerül szóba, esetleg az USA közbeavatkozása, azonban a régió második szuperhatalmát, Kínát mindig kifelejtjük a számításból.

A Kínai Népköztársaságnak egy több mint 1400 kilométer hosszú közös határa van a híresen kiszámíthatatlan kommunista szomszédjával. Pekingről pedig két dolog biztos ebben a relációban: nagyon erős hadseregük van és a határok biztonságát mindig is véresen komolyan vették.

A legfontosabb kérdés az, hogy mi van abban az esetben, ha a két kommunista jóbarát között egyszer csak elmérgesedik a viszony és katonai összecsapásra kerül sor? Erre a kérdésre kereste a választ Kyle Mizokami újságíró is.

Észak-Korea egyszerre áldás és átok Kína számára. Észak-Korea egy olyan független állam, amely nyíltan ellenséges az Egyesült Államokkal és a regionális nagyhatalmakkal, mint Japán, Dél-Korea és Ausztrália.

Phenjan katonasága ráadásul mintegy előretolt frontvonalként szolgálhat Kína számára, amennyiben az ellenséges hatalmak támadásba lendülnek. Kína 1400 kilométeres határvonalán így biztosan van egy állam, amely biztosan nem fog amerikai befolyás alá esni.

A helyzet azonban egyáltalán nem nevezhető tökéletesnek, ugyanis Phenjant ugyan tradicionálisan Kína egyik kliensállamának tekintették a szakértők, a két ország kapcsolata sokat romlott az elmúlt évek során.

Phenjan heves Amerika-ellenes retorikája és az atomfegyver-program ugyanis folyamatosan provokálja Washington, Szöult és Tokiót, így Észak-Korea közvetetten Peking és a több regionális hatalom között is egy fontos ütközőpont lett. Észak-Korea olykor szürreális nemzetközi jogsértései pedig Peking türelmét is próbára tették.

A türelem pedig folyamatosan fogy, ami miatt régóta pletykálják már, hogy Peking nemes egyszerűséggel lerohanhatja Észak-Koreát. Ennek két elképzelhető kiváltó oka lehet: a kormány összeomlása, valamint ha a Kim-rezsim nyílt fenyegetést intéz Kínával szemben.

Pekingen kívül nyilván senki nem tudja, hogy milyen válaszlépések történnének e két esetben, azonban vannak forgatókönyvek, amik elképzelhetők. Bármelyik forgatókönyvet is nézzük, annyi biztos: Kim Dzsong Un vagy bármelyik phenjani vezető rezsimje nem élné túl a lerohanást.

Az egyik lehetséges útja annak, hogy a kínai hadsereg bevonul Észak-Koreába, ha a rezsim összeomlására válaszolnának. A rezsim több úton is összeomolhat: katonai puccs útján, a gazdaság teljes összeomlása miatt vagy egy Szíriához hasonló belső lázadás miatt. Bármelyik elképzelhető Észak-Korea esetében.

A rezsim várhatóan gyorsan összeomlana, a központi élelmiszerelosztási rendszer a pillanat tört része alatt megbukna, menekültek tömegei szöknének el ebből kifolyólag az országból. Mivel a dél-koreai határ erősen őrzött, az orosz határ pedig rendkívül messze esik, ezért a menekültek nagy része Kína fele venné az irányt.

Mivel Peking megszállottan törekszik a belső stabilitásra, ezért feltehetően nehezen viselnék, ha több millió menekült lépné át az észak-kínai határt. Kína szemszögéből sokkal jobb lenne, ha ezek a menekültek Észak-Koreában maradnának és ezért mindent meg is fognak tenni.

Feltehetően a kínai Népi Felszabadító Sereg (PLA) a rezsim összeomlása esetében legalább három katonai egységet vezényelne át a határ irányába. Egyik opció, hogy Észak-Koreán belül létrehoznának egy ütközőzónát, hogy legalább a menekülteket fenntartsák.

Ez azonban nem oldaná meg a politikai és gazdasági instabilitás problémáját, ezért a PLA feltehetően drasztikusabb lépést tenne: nem csak belépnének Észak-Koreába, hanem egészen Phenjanig meg sem állnának, hogy stabilitást biztosítsanak egy bábkormány felállításával.

A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy Kína nem várja meg az észak-koreai rezsim összeomlását, hanem a még meglévő rezsimet döntené meg egy teljes körű katonai invázió kereteiben. Ehhez pedig különösebb ellenállásuk sem lenne, ugyanis a PLA jóval erősebb, mint a koreai néphadsereg.

Pontosan nem lehet megjósolni, hogyan alakulnának a harcterek, viszont a PLA viszonylag gyorsan átgázolna a koreai katonákat, légitámadásokat is bevetnének és a közelharcoló egységeknek is nyújtanának légi segítséget.

A koreai néphadsereg, amennyiben a még aktív rezsim alatt jönne a kínai invázió, nagyon hevesen próbálna ellenállni a PLA-nak, azonban Kína nemes egyszerűséggel korlátozná a hadseregnek szükséges üzemanyag-ellátást, ami miatt egyszerűen képtelenség lenne ellenállniuk.

Amennyiben a phenjani rezsim összeomlik, akkor pedig a néphadseregből egy éhes és vezető nélküli csapat válhat, ami semmilyen elemében nem hasonlít egy seregre. Ezt követően a PLA valószínűleg diplomatikusan elérné a hadsereg fennmaradó vezetésével, hogy ne álljanak ellen és inkább a rendet tartsák fent.

Nehéz megmondani ugyanakkor, hogy a PLA mire lenne képes háborús helyzetben. Utoljára a kínai hadsereg az 1979-es Sino-Vietnami Háborúban vívott jelentősebb harcokat, ott viszont sokszor elavult taktikák miatt a kínai szárazföldi erők komoly veszteségeket szenvedtek el az egyébként jóval gyengébb vietnami ellenfél ellen.

Teng Hsziao-Ping megígérte, hogy egy ilyen kínos háború még egyszer nem fog előfordulni, mert a PLA esetében akkor még nem lehetett biztosan kimondani, hogy elkerülnének még egy ilyen pofont egy nyílt háború esetében.

A mai PLA azonban egy teljesen más fenevad, mint a sino-vietnami háború során volt és azt is biztosan ki lehet jelenteni, hogy jobb a koreai néphadseregnél. Hszi Csin-Ping egyik fő célja is volt a PLA modernizálása és harcra késszé tétele, amely látszólag sikerült is.

A kínai inváziónak a legnagyobb veszélye az lenne, ha közben az Egyesült Államok és Dél-Korea eközben délről indítana északi irányba offenzívát, a demilitarizált zónán keresztül. Az USA és Dél-Korea valószínű ugyanazon célból harcolna, viszont ezek a célok különböznének a kínai céloktól.

Ebből kifolyólag nagyon is reális veszélye lenne annak, hogy az északról jövő PLA és a délről jövő Washington-Szöul tengely között harc robbanna ki, ami akár egy globális konfliktussá eszkalálódhatna, akár világháborúvá.

Kijelenthető azonban, hogy ha csak nem omlik össze a Kim-rezsim a közeljövőben, nem valószínű, hogy Kína inváziót indít Észak-Korea ellen. A gazdasági, politikai és katonai ára ennek jelenleg még súlyosabb, mint ami előny származna ebből.

(via National Interest)