Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,64 Ft
Euró
388,68 Ft
Font
452,59 Ft
Bitcoin
63,842 $

60 százalékos béremelés segíthetne a pedagógusokon

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke elmondta, legalább 60 százalékos béremelés kell a pedagógusok elvándorlásának megállítására.

Twenty20
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Totyik Tamás a Spirit FM Aktuál című műsorában kiemelte, a korábban belengetett 30 százalékos emelés arra lenne elég, hogy a garantált bérminimumra a tábla szerinti bérbe felzárkóztassák a pályakezdő fiatalokat. Míg három évvel ezelőtt nyolcezer pályakezdő volt az oktatási intézményekben, addig tavaly kétezerre csökkent a számuk – tette hozzá.

A PSZ alelnökét meglepte az Ipsos friss nemzetközi felmérése, mely szerint a magyarok az az orvosokban, tudósokban és tanárokban bízunk a leginkább, mert sok kritikát kaptak a tanárok azzal kapcsolatban, hogy felkészületlenek voltak az online oktatásra való átálláskor. Soron kívül Szinte az összes szlovákiai iskolában bombariadót jelentettek, a hatóságok evakuálták az intézményeket

Azzal egyébként egyetért, hogy ez így volt, sőt szerinte a miniszterelnök is csatlakozott a pedagógusellenes hangulathoz, amikor a bértárgyalások során kikacsintott a szerepköréből és azt sugallta, hogy a pedagógusok nem dolgoznak annyit, amennyit a kormány szeretné.

A tapasztalataik azt mutatják, hogy minél kisebb egy település, annál nagyobb szerepe van egy pedagógusnak, annál jobban tudja a közvéleményt befolyásolni. Ezért Totyik Tamás úgy gondolja, nem véletlen, hogy a politika ezt a mezőnyt próbálja kisajátítani, és például egy iskolaigazgató megválasztásakor érvényesíteni a politikai szempontokat.

A koronavírus kapcsán a szakember közölte, egyelőre az látszik, hogy romlik a helyzet az iskolákban, ezt mutatja a tantermen kívüli oktatásra átálló osztályok száma is. Mint mondta, a gyerekeket nem tesztelik, ezért kérdéses, hogy influenzások vagy elkapták a koronavírust. A szakszervezet azt szeretné, ha hetente tesztelnék a gyerekeket és a pedagógusokat.

Magyar Péter vezetésével ott lesz a Tisza Párt a fővárosi önkormányzati választáson

Nincs több kérdés, a Tisza Párt időben leadta 12 fős fővárosi listáját a Nemzeti Választási Irodánál, így Magyar Péter vezetésével ott lesznek a fővárosi önkormányzati választáson.

Ezeken a helyen számíthat forgalomkorlátozásra a kínai elnök látogatása során

Budapest belvárosában és a repülőtér környékén átmeneti forgalomkorlátozásokra kell felkészülni szerda estétől péntek délutánig Hszi Csin-ping kínai elnök és delegációja magyarországi látogatása kapcsán.