Az első atomrobbanás olyan hatalmat mutatott meg, amely megváltoztatta világunkat. Az addig a fegyverek ellenőrzését biztosító intézmények hirtelen elavulttá váltak, és újakra volt szükség, hogy megvédjenek minket a világok pusztítójától. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget 1957-ben hozták létre, hogy szabályozza és előmozdítsa ennek a félelmetes új erőnek a békés célú felhasználását.

A koronavírus hasonló közös kockázatot tárt fel – és a védelmi rendszerünk hiányosságait. Új globális közegészségügyi hatáskörökre van szükségünk, amelyek világszerte hozzáférhetnek a helyszínekhez, talán a nukleáris ágazat mintájára.

A világjárvány kezdetétől fogva az Egészségügyi Világszervezet küzdött. Kína csak 2019. december 31-én, hetekkel, sőt hónapokkal a terjedés kezdete után tájékoztatta a szervezetet egy aggasztó új vírusról, és ezután a WHO képtelen volt saját tudóscsoportot küldeni a vizsgálatra.

Még akkor is, amikor a fenyegetés egyre világosabbá vált, a válsággal vitathatatlanul legjobban foglalkozó joghatóság – Tajvan – kimaradt a többi nemzet felkészülését segítő megbeszélésekből, mert Kína megakadályozta, hogy akár megfigyelőként is részt vegyen.

Az, hogy a kínai kormány eltitkolta az információkat és megtagadta a hozzáférést a nemzetközi tudósoktól, hozzájárult egy olyan vírus terjedéséhez, amely milliókat ölt meg és billiókba került. Ez nemcsak az autokratikus uralom veszélyét mutatja meg egy ország polgáraira nézve, hanem azt is, hogy a félelem és az eltitkolás kultúrája milyen veszélyt jelent mindannyiunkra nézve.

Egy újabb világjárvány esélye pedig sajnos messze van a nullától: az állattenyésztés iparosítása és az ember behatolása a vadon élő állatokkal teli területekre növeli a vírusok fajátlépésének kockázatát. Minél több vírussal találkozunk, annál nagyobb a kockázata annak, hogy egy virulensebb kórokozó veszi át a hatalmat, ami egy még halálosabb világjárványhoz vezet.

Ezért kell tanulmányoznunk, hogyan lépnek át a betegségek a fajok között. Melyek azok a genetikai változások, amelyek veszélyes mutációkat hoznak létre, és mit lehet tenni ezek megállítása érdekében? Azt is tudnunk kell, hogy a kutatást biztonságosan végzik-e. Szükséges-e minden kísérlet? Megérik-e a kockázatok?

Vuhan esetében valószínűleg soha nem fogunk választ kapni. Annak ellenére, hogy a rendkívüli egybeesés ellenére a koronavírus kitörése néhány tartományra van a denevérbarlangoktól, amelyeknek a 2002-es Sars-járvánnyal való kapcsolatát vizsgálták, és egy koronavírusokat kutató virológiai intézet szülővárosában, Peking akadályozta a Sars-Cov-2 eredetének felderítését.

A koronavírusnak óvatosságra kellene tanítania bennünket. A Vuhani Virológiai Intézet „funkciónyerés” kutatást végzett, ahol a kórokozókat manipulálják, hogy felfedezzék működésüket. Az Egyesült Államokban történt incidensek után, többek között azután, hogy a CDC több tucat dolgozója potenciálisan antraxnak volt kitéve, óvatosnak kell lennünk – egyes tudósok még az ilyen kutatások betiltását is javasolják.

De ez már csak a jövő generációinak okozna gondot. Igaz, hogy a kórokozókkal végzett genetikai kísérletek kockázatot jelentenek, de így fedezzük fel azt is, hogy mitől lesz egy vírus fertőzőképesebb vagy virulensebb. A mutációk természetes módon jönnek létre; laboratóriumokra van szükségünk ahhoz, hogy tanulmányozzuk, hogyan és miért jönnek létre.

A legszigorúbb előírásokkal rendelkező országokban működő laboratóriumok bezárása kontraproduktív lehet, mivel a kutatások csak átkerülnének a könnyebb joghatóságokba, növelve a szivárgás valószínűségét. És mint azt ma már jól tudjuk, a határok nem jelentenek védelmet a vírusok terjedése ellen.

Az atomiparból értékes tanulságok vonhatók le – az ellenőrzés, a kölcsönös nyomás és a biztonsági szabványok megosztása a legjobb védelem, amivel rendelkezünk. Amint azt a Külügyi Bizottság egy jelentésében javasolja, a WHO-t felruházhatnánk azzal a jogkörrel, hogy saját vizsgálatokat indítson, valamint hozzáférési és jelentési joggal rendelkezzen, ahogyan azt ma a NAÜ is teszi.

Világjárvány szempontjából a Sars-Cov-2 rosszabb is lehetett volna, de a riasztás nem lehetett volna hangosabb. Nagyobb átláthatóságra van szükségünk, ha meg akarjuk akadályozni, hogy a jövő helyi járványai ne váljanak még halálosabbá.

(Financial Times)