A turisták lágy csendben sétálgatnak, melyet csak az időnkénti széllökések zavarnak meg, és az egykor nyüzsgő Villa Epecuen utcáin heverő törmeléket és fémdarabokat vizsgálják, míg mások megkövült fákat fényképeznek az apokaliptikus látványban.

A látogatók meg-megállnak, hogy elolvassák a táblákat, amelyek azt mutatják, hol álltak egykor a szállodák és éttermek, mielőtt az Epecuen-tó sós vize 1985-ben egy vihar során áttörte a védőgátat, és a következő két évtizedre elárasztotta a falut. Soron kívül Nagyar Márton a romániai életszínvonalról: „A románok sehol nincsenek hozzánk képest”

A víz végül eltűnt, de a város romjai megmaradtak, ahol rozsdás járművek és a sietve elhagyott házak romjai emlékeztetnek arra, hogy a 20. század nagy részében Epecuen a turizmus egyik Mekkája volt.

Az emberek egykor azért jöttek ide, hogy pihenjenek és fürödjenek a Buenos Airestől mintegy 500 kilométerre délnyugatra fekvő tó sós vizű medencéiben. Most viszont csak a pusztaság vonzza az argentinokat, akik közül sokan a koronavírus-járvánnyal folytatott hosszú küzdelem után kezdenek újra kimozdulni.

Silvia Sabatelli és Teresa Videla azon százak közé tartozott, akik az ország október 8-11-i ünnepén eljöttek, hogy végigsétáljanak a sivár maradványokon, és a régi városi fürdőből, ahol még mindig kivehető néhány elpusztult medence, megfigyeljék a mozdulatlan, szürke tavat.

„Különleges energiája van. Komor, de ugyanakkor festői is. Ez a történelem” – mondta Sabatelli, aki az első kirándulásán volt azóta, hogy a járvány 2020 márciusában elérte Argentínát.

A fürdőváros 1921-ben nyitotta meg kapuit, hogy kihasználja az Epecuen-tó vizét, amelynek nagyon magas a sótartalma és magas az ásványi anyag koncentrációja is, amelyet reumatológiai és bőrbetegségek kezelésére használnak.

Az argentin kongresszus alsóháza 2019-ben elfogadott egy intézkedést, amely nemzeti történelmi helyszínné nyilváníthatja a romokat, bár a szenátusnak még meg kell vizsgálnia a javaslatot.

(Independent)