Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Győzike iszonyat felkapta a vizet, mindent vettek a kamerák

Győzike iszonyat felkapta a vizet, mindent vettek a kamerák

Győzike iszonyat felkapta a vizet, mindent vettek a kamerák
Fotó: YouTube/LifeTV

Gáspár Bea ötlete nem túlzottan nyerte el Győzike tetszését, és akkor nagyon finoman fogalmaztunk.

Győzike úgy gondolta, jó ötlet egy új takarítóbrigádot hívni, akik szépen kitakarítják a házukat, lemossák az ablakokat, és így tovább. Győző bízott abban, hogy jó az ajánlás, majd csak fogta a fejét.

A cikk a videó után folytatódik

Kezdődött minden azzal, hogy a kétfős brigádból egyáltalán nem nézte ki, hogy képesek ilyen munkát elvégezni. Végül Bea unszolására lehetőséget adott nekik, de nem volt elégedett.

Szerinte túl hangosan dolgoztak, és foltos volt a redőny. Volt is egy kisebb összeszólalkozás közöttük, majd a munkálatok között ittak egyet, és később szerettek volna még egy kört.

Győzike nem hitt a szemeinek, azt hitte, kéregetők jöttek hozzá

Emiatt nem ülhettek autóba, és Beának az az ötlete támadt, hogy megágyaz nekik a vendéghelyen. Győzike erre nagyon felkapta a vizet, és azt mondta, majd alszanak Bea édesanyjánál, vagy a szomszédban.

„De ez levonódik az árból, itt a kulcs.” – mondta Bea, ami természetesen már nem tetszett a munkásoknak. „Aludjanak akkor veled…” – szólt vissza Győzike a nagy hangzavar közepette.