Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy seb miatt veszítette el három végtagját egy pécsi nő

Egy seb miatt veszítette el három végtagját egy pécsi nő

Egy seb miatt veszítette el három végtagját egy pécsi nő
Fotó: Unsplash/ThisisEngineering RAEng

Három végtagját veszítette el szinte egyszerre egy Pécsen élő nő. A 39 éves asszonynak több trombózisa is volt, teljesen tönkrementek az érfalai. Rövid időn belül összesen 17 műtétje volt, de az orvosok így sem tudták megmenteni a lábait és az egyik kezét, amputálni kellett őket. Mónika egyelőre nem tudja elfogadni ezt a helyzetet, sokszor teszi fel magának azt a kérdést, hogy miért is kellett megmenteni az ő életét.

A 39 éves nőt hatalmas tragédia érte, ugyanis csak egy keze van: márciusban amputálták a másik kezét és a két lábát is. A megrendült nő a Tényeknek azt mondta:

A cikk a videó után folytatódik

„Én bementem két lábbal két kézzel, és kijövök lábak és az egyik kezem nélkül”.

Mónika elmondta, márciusban egy erős hasfájással ment be a kórházba, a sürgősségin azonban a vizsgálatok közben elájult, és csak akkor tért magához, amikor már megműtötték. A műtét 6 órán át tartott, melynek során kénytelenek voltak eltávolítani Mónika gyomrának felét egy tályog miatt, de az érfalai is elzáródtak, sőt, egy-egy ér el is szakadt.

A nő három hét leforgása alatt veszítette el lábait és az egyik kezét, ez idő alatt 17 alkalommal műtötték meg. Az orvosok mindent megtettek érte, de már nem tudták megállítani a folyamatot, s ekkor közölték vele, hogy amputálni kell a lábát. Az orvosok szerint Mónika egy ritka genetikai betegségben szenved, mely érrendszeri betegségekhez vezetett. De az is felmerült, hogy néhány éve, amikor Orfűn voltak, a nő szerzett egy sebet, és az is lehet, hogy megvágta egy kő a vízben, a seb pedig elfekélyesedett.

Mónikát az amputációk óta férje látja el, és édesanyja is nagyon sokat segít, aki könnyek között mesélt lánya kálváriájáról és arról, hogy retteg, nehogy a másik kezével is történjen valami. Édesanyja úgy fogalmazott, ezt nem lehet feldogozni, hiszen lánya mindig is egy dolgos nő volt, szeretett dolgozni, most pedig az apró lakásban még a kerekesszék sem fér el.

A helyhiány mellett pénzhiánnyal is küzdenek, de rövidesen megkapja művégtagjait, melynek segítségével remélhetőleg könnyebben fog tudni élni. Mónika szeretne felkeresni egy terapeutát, ugyanis a műtétek óta azon gondolkodik, hogy miért mentették meg az életét, hiszen így már soha nem olyan az élete, mint korábban.