Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Survivor: Zsófinak már iszonyatosan elege van ebből, hullagyengének nevezte a csapattársát

Survivor: Zsófinak már iszonyatosan elege van ebből, hullagyengének nevezte a csapattársát

Survivor: Zsófinak már iszonyatosan elege van ebből, hullagyengének nevezte a csapattársát
Fotó: RTL Magyarország

A civileknek ezúttal sem maradt más, mint a sebek nyalogatása, sorozatban hatodik alkalommal is elbukták a legfontosabb versenyt.

Érthetetlen, hogy mi zajlik a civileknél, akik nem tanulnak a hibáikból, az önös érdekeket helyezik előtérbe, és csak azzal foglalkoznak, hogy Zsófit kitegyék a csapatból. Hetek óta ez megy, miközben egyre csak fogyatkoznak.

A cikk a videó után folytatódik

Ahelyett, hogy megtanulnának csapatként dolgozni és nem egymást marcangolni, valamint már az első naptól kezdve áskálódni, csapatként kellene előre haladniuk. Ez továbbra sincs így, sorra bukják el a versenyeket, és ez most sem volt másképp.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ma újra búcsúzik valaki a civilek törzsétől, és többen abban bíznak, hogy Zsófi lesz a kiválasztott, pont az egyik legerősebb játékos. Az első perctől kezdve többen azon ténykednek, hogy kirakják a lányt a csapatból, és ez nincs jó hatással a teljesítményre.

A táborba visszaérvén Tibor tartott beszédet, és oda is szúrt az új játékosnak, miszerint az ő nevében ne mondja még egyszer azt, hogy nem teljes szívből áll oda a rajthoz. „Szerintem ezzel a többiek is ugyanígy vannak.”

Schobert Norbi folytathatja a Konyhafőnök VIP-t, és már változtattak az életén

„Ha ilyet nyilatkozol, csak a te nevedben.” – tette hozzá hangsúlyosan a legidősebb játékos, aki igyekszik a tábor hangja lenni. „Ez tanítás.” – fogalmazott Tibor. Zsófi inkább nem szólalt meg a tűz körül, mert úgy érezte, abból nagyon nagy botrány lett volna.

„Konkrétan itt mindenkit ki tudnék osztani.” – jegyezte meg a lány, aki szerint elfogadhatatlan az a viselkedés, amit a többiek mutattak. „Tapsolnak azért, hogy veszítettünk, és nem Niltont okolják azért, hogy veszítettünk.”

Ezután Zsófi kifakadt, és elmondta, hogy röhejes a helyzet, mert a hibázó újoncot rögtön befogadták, addig őt, aki az egyik legjobban teljesít, kirekesztik. „Ebből van már elegem. Nem fogok röhögcsélni, mert veszítettünk.”

Zsófi nem hajlandó beletörődni abba, hogy megint veszítettek, és szerinte ismét csak azok nevetgélnek, akik nincsenek veszélyben, szemben vele. Dani értetlenül fogadta Zsófi kitörését, amiből újabb hangos vita kerekedett. „Csak egy szavazatot érsz itt, remélem, tudod. Hullagyenge vagy.” – szólt oda a lány az újoncnak, akivel már most rossz lehet a kapcsolata.