A hippimozgalom előtt az LSD elsősorban orvosi kutatásokban kapott hatalmas szerepet, mára pedig visszatértünk oda, hogy ismét kb. 100 klinikai teszt folyik arról, hogy a tudatmódosítók hogyan hatnak a depresszió, a szorongás, az alkohol- és drogfüggőség, a demencia, az anorexia és a krónikus fájdalom ellen. Ausztráliában például konkrétan a kormány támogatja ezeket a kutatásokat.

Az ABC gyűjtötte össze, hogyan jutottak a szerek a tiltott drogok kategóriájából a gyógyszerek közé. Az LSD, a pszilocibin, az ayahuasca és hasonló pszichedelikus szerek megváltoztatják az ember hangulatát, élesítik az érzékeiket és hallucinációt okozhatnak. Emellett mind megtalálható növényekben, például gombákban és kaktuszokban. Soron kívül Lakatos Márk-ügy: az ügyészség megnevezte, milyen súlyos bűncselekmény miatt nyomoznak

LSD-t 1938-ban állítottak elő először mesterségesen, de 1943-ban volt az első alkalom, hogy emberi fogyasztás történt: a svájci vegyész, Albert Hoffmann öntött a kezére egy fiolányit véletlenül, aznap „kicsit furcsa hangulatban” ment haza.

Másnap elindította a hullámot, amelyben pszichoterapeuták tömkelege fogyasztotta a szert szándékosan, hogy megtudják, mégis milyen hatása van az ember agyára. Mivel azonban nem tudták a használatával leképezni pácienseik tüneteit, ezek a kísérletek hamar abbamaradtak és inkább arra fordították a figyelmüket, hogy mi lenne, ha betegeiknek adnának LSD-t.

Ben Sessa pszichiáter szerint a hosszú távú pszichiátriai betegségek kezelésében az egyik legnagyobb gát az, hogy a páciensek úgy érzik, „beleragadtak” egy merev személyiségbe.

A tudatmódosítók, kiváltképp az LSD ezt a merevséget oldja fel, konkrétan egy esélyt arra, hogy az ember megváltoztassa személyiségét, betegek tízezrein alkalmazták elenyésző káros hatással.

A szer több komoly alkoholfüggőséggel és rákos betegségből eredő súlyos egzisztenciális válsággal küzdő páciens állapotát javította jó eredménnyel. Az 1960-as években azonban „kiszökött” a laborokból és az ifjúsági ellenkultúra-mozgalmak közös nevezője lett, amely a vietnámi háború elleni hippimozgalomban csúcsosodott ki.

A bűnbak Timothy Leary pszichológus lett, aki szerint nem véletlen, hogy a háborúellenes mozgalmak gyakorlatilag az LSD-fogyasztással lettek egyenlőek, és aki az anyag széles körű felhasználásának a leghangosabb korabeli támogatójává vált. Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke konkrétan „Amerika legveszélyesebb emberének” nevezte.

Az amerikai kormány ekkor indította el a háborút a drogok ellen, világszerte betiltották a tudatmódosítók használatát az 1970-es évekre, a kutatások pedig emiatt, a klinikai tesztek módszereinek változása miatt, a gyógyszergyártók profitorientáltsága miatt és a területben zajló kutatások nagyon magas ára miatt elapadtak.

Öt évtized múltán, ahogy Sessa szerint az emberek egyre inkább tisztában vannak a hasonló szerek veszélyeivel, reneszánszukat élik a pszichedelikus drogok, miután az emberek rájönnek, hogy a hagyományos gyógyszerek egyszerűen nem hatnak náluk:

„Vannak betegek, akik az elmúlt 30 évben Prozacot szedtek és egyszer csak odafordulnak az orvosaikhoz és egyre többen mondják: Ez nem működik. Mi van még abban a szekrényben?”

Ausztráliában már folyik egy klinikai teszt, amelyben pszilocibint, azaz a „varázsgombák” pszichoaktív összetevőjét adják 40 halálos betegnek, akik emellett pszichoterápián vesznek részt depressziójuk és szorongásuk miatt.

Martin Williams, az ausztrál Pszichedelikus Szerek Kutatása a Gyógyszerészetben (PRISM) szervezet tagja szerint azonban több másik hasonló kutatás is a spájzban.

Még idén elindul a pszilocibinnal támogatott terápia vizsgálata az ellenálló depressziósok körében Melbourne-ben, míg Perth városában egy másik szerrel, MDMA-val kezdenek kezelni poszttraumás stressz szindrómában szenvedőket annak érdekében, hogy az ország gyógyszerengedélyeztető ügynöksége ismét zöld utat adjon nekik.

Charles Grob, tudatmódosítókkal foglalkozó kutató szerint azonban még sok időbe és képzésbe fog telni, amíg ezt a „roppant érzékeny kezelést ismét életképes állapotba tudjuk hozni.”