Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Mestercukrász: már a második adásban „kiégett” az egyik versenyző, abszolúte KO

Mestercukrász: már a második adásban „kiégett” az egyik versenyző, abszolúte KO

Mestercukrász: már a második adásban „kiégett” az egyik versenyző, abszolúte KO
Fotó: RTL Magyarország

Liptai Claudia is úgy látta, hogy innen már nincs igazán visszaút, mert a versenyző szinte teljesen feladta, ami szomorú, mert az első adásban még tele volt energiával.

Ottó nagyon nehéz helyzetbe került, már a második adás ideje alatt, és itt most a humor sem segített rajta. Gyakorlatilag még a fényt sem látta az alagút végén, annyira nagy volt a baj, köszönhetően annak, hogy a piskótája töredezetté vált.

A cikk a videó után folytatódik

„Foszlott, tört, nem olyan állaga volt, mint amilyet szerettem volna.” – ismerte el Ottó, aki igyekezett javítani a helyzeten, miközben a piskóta egyre rosszabb és rosszabb állapotba került. „Ennek vége.” – reagált a versenyző hitehagyottan.

A chef odalépett hozzá segíteni, és nemigazán értette, hogy mit csinál Ottó. Érdekes trükköket mutatott a chef, amiknek bárki más is nagy hasznát veheti a konyhában, mert nem minden menthetetlen, még akkor sem, ha annak tűnik.

Tóth Andi ezeken a képeken tiszta Nicole Scherzinger

„Volt egy pont, amikor ez a piskóta annyira nem sikerült, hogy teljesen el akartam engedni ezt az egészet, és totál szétcsúsztam.” – folytatta Ottó. „Ez totál lebőgés. Teljesen szétestem, és ha nem segít nekem, akkor ez teljesen esélytelen lett volna, hogy sikerüljön.”

Claudia is látta, hogy nagy a gond, és szerinte az a legrosszabb, ha valakin látni, hogy feladja. „Azon nincs mit segíteni, és Ottó úgy tűnik, kész, vége.” A chefek is ezt látták a versenyzőn, aki igen hamar kiégett.