Az ítélet szerint a vádlott a 2015 júniusa és 2016 decembere közötti időszakban okmányirodai ügyintézőként dolgozott és 168 a magyar nyelvet nem vagy nem megfelelő mértékben beszélő ukrán, orosz, azeri, iráni, albán és további be nem azonosított állampolgárságú, ismeretlen személyazonosságú személy részére állított ki valótlan tartalmú – a kérelmezők fényképével ellátott, azonban különböző, honosított magyar állampolgárságú személyek adatait tartalmazó – magyar magánútlevelet, illetve személyazonosító igazolványt.

A vádlott tudta, hogy az előtte megjelent kérelmezők nem azonosak a honosítási okiratban szereplő magyar állampolgárokkal, ennek ellenére a közhiteles nyilvántartásban a közokiratok adataiként a kérelmezők fényképét és – egyes esetekben – ujjnyomatait a honosítási okiratban szereplő adatokhoz tartozóként rögzítette.

A vádlott tisztában volt azzal is, hogy a cselekményével – egy magasfokon szervezett, azonban be nem azonosítható személyekből álló csoport tagjaként – nyújtott segítséget ahhoz, hogy a fenti személyek az államhatárt a személyazonosságuk leplezése céljából a valótlan tartalmú magyar magánútlevél, illetve személyazonosító igazolvány felhasználásával – a jogszabályi rendelkezések megszegésével – átlépjék.

Az FT eljárása során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, helyesen értékelte a bizonyítékokat és indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. A másodfokú bíróság azonban a büntetéskiszabási körülmények vizsgálatakor – a 2015-ös és 2016-os elkövetésre figyelemmel – az időmúlást olyan mértékűnek találta, hogy az elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetést kis mértékben enyhítette. A Fővárosi Törvényszék szerint az 5 év letöltendő börtönbüntetés is elégséges a terhelt esetében a büntetési célok megvalósításához.