Kaz a Metrónak mondta el a történetet, mely szerint egy vasárnap édesanyja még csak náthás volt, ekkor biztatta arra, hogy igyon sok vizet és pihenjen sokat, valamikor ő pedig átvisz neki egy nagy tál levest. Ekkor beszéltek utoljára.

Kedden édesapja már azzal hívta, hogy anyja éjjel fulladozni kezdett és kórházba viszik, ha pedig ez nem lett volna elég, hamarosan nagybátyja is jelentkezett: Kaz nagynénje is elkapta a koronavírust és őt is viszik a kórházba.

A 34 éves lány elmondja, rokonai őt féltették a legjobban, hiszen a rákot kétszer is túlélte, így veszélyeztetettnek számít. De édesanyja is annak számított, ennek ellenére, mivel egy élelmiszergyárban dolgozott, létfontosságú munkásnak számít, így 60 évesen és cukorbetegen is dolgozni kellett járnia.

A két nő egészségi állapota rohamosan romlott. Kaz már nem bírta és Facetime-on akart beszélni nagynénje orvosával. Ekkor hívták azonban, hogy késő, majd egy óra múlva édesanyja orvosai is megkeresték, hogy elmondják, nem gondolják, hogy túl fogja élni, emiatt ha még egyszer leáll a szíve, nem élesztik újra.

Édesanyjuk orvosa őt, testvéreit és édesapját is egy közös hívásba hívta, hogy ha nem is lehetnek ott vele, elbúcsúzhassanak tőle. „Szó szerint végignéztük, ahogy meghal”. A hívás vége felé az orvos megjegyezte, hogy anyjuk már elment, ideje letenni a telefont.

Kaznek ekkor jött a nehezebb feladat: a két temetés megszervezése. Egymás mellé akarták temetni a két nőt, ami a legkisebb akadály volt. A család anyai ágról azonban ciprusi, így amikor egyenként körbetelefonált anyja rokonainak, azt is el kellett nekik mondania, hogy nem lehetnek ott a temetésén a beutazási korlátozások miatt. Ráadásul hiába volt gyakorlatilag két temetés, a hatóságok így is csak 30 ember részvételét engedélyezték.

Kaz szerint a tanulság az egészből, hogy az embereknek a jelenlegi helyzetet úgy kell kezelnie, mintha háború lenne: „Olyan, mintha láthatatlan bombák hullanának a városra, de az emberek nem félnek az utcára menni, mert nem látják a veszélyt. Ettől függetlenül háborúként kell tekinteni erre az egészre, mert csak így maradhat mindenki biztonságban.”