Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy óra alatt két rokonát vitte el a koronavírus

Egy óra alatt két rokonát vitte el a koronavírus

Egy óra alatt két rokonát vitte el a koronavírus

A 34 éves Kaz Foncette édesanyja és nagynénje egy napon kezdték el mutatni a koronavírus tüneteit, egy napon kerültek kórházba és szinte egy napon hunytak el.

Kaz a Metrónak mondta el a történetet, mely szerint egy vasárnap édesanyja még csak náthás volt, ekkor biztatta arra, hogy igyon sok vizet és pihenjen sokat, valamikor ő pedig átvisz neki egy nagy tál levest. Ekkor beszéltek utoljára.

A cikk a videó után folytatódik

Kedden édesapja már azzal hívta, hogy anyja éjjel fulladozni kezdett és kórházba viszik, ha pedig ez nem lett volna elég, hamarosan nagybátyja is jelentkezett: Kaz nagynénje is elkapta a koronavírust és őt is viszik a kórházba.

A 34 éves lány elmondja, rokonai őt féltették a legjobban, hiszen a rákot kétszer is túlélte, így veszélyeztetettnek számít. De édesanyja is annak számított, ennek ellenére, mivel egy élelmiszergyárban dolgozott, létfontosságú munkásnak számít, így 60 évesen és cukorbetegen is dolgozni kellett járnia.

A két nő egészségi állapota rohamosan romlott. Kaz már nem bírta és Facetime-on akart beszélni nagynénje orvosával. Ekkor hívták azonban, hogy késő, majd egy óra múlva édesanyja orvosai is megkeresték, hogy elmondják, nem gondolják, hogy túl fogja élni, emiatt ha még egyszer leáll a szíve, nem élesztik újra.

Édesanyjuk orvosa őt, testvéreit és édesapját is egy közös hívásba hívta, hogy ha nem is lehetnek ott vele, elbúcsúzhassanak tőle. „Szó szerint végignéztük, ahogy meghal”. A hívás vége felé az orvos megjegyezte, hogy anyjuk már elment, ideje letenni a telefont.

Kaznek ekkor jött a nehezebb feladat: a két temetés megszervezése. Egymás mellé akarták temetni a két nőt, ami a legkisebb akadály volt. A család anyai ágról azonban ciprusi, így amikor egyenként körbetelefonált anyja rokonainak, azt is el kellett nekik mondania, hogy nem lehetnek ott a temetésén a beutazási korlátozások miatt. Ráadásul hiába volt gyakorlatilag két temetés, a hatóságok így is csak 30 ember részvételét engedélyezték.

Kaz szerint a tanulság az egészből, hogy az embereknek a jelenlegi helyzetet úgy kell kezelnie, mintha háború lenne: „Olyan, mintha láthatatlan bombák hullanának a városra, de az emberek nem félnek az utcára menni, mert nem látják a veszélyt. Ettől függetlenül háborúként kell tekinteni erre az egészre, mert csak így maradhat mindenki biztonságban.”