Egészen hihetetlen, mennyire fiatalos a 62 éves Demi Moore (fotók)
Demi Moore nemrég ünnepelte a 62. születésnapját, de lassan 20 évet is letagadhatna a korából, amit nem sokan mondhatnak el magukról.
Demi Moore-t mindig is a legjobb nők között tartották számon, aki 1962-ben látta meg a napvilágot. Sokat nem kellett várnia arra, hogy színésznő legyen, ugyanis már 1981-ben kezdetét vette a profi karrierje, és onnan nem volt megállás.
Hamar házasodott, Freddy Moore volt az első férje, akivel 1981 és 1985 között élt együtt. Utána jött a nagy szerelem, melyről hosszú éveken cikkeztek a lapok, szerte a világban. Bruce Willis 1987-től 2000-ig volt a férje, akivel a mai napig jó kapcsolatot ápol, és időről időre meglátogatja a súlyos betegségben szenvedő világsztárt.
Ashton Kutcher, aki jelenleg 46 éves, szintén Moore férje volt, bár az ő kapcsolatukat a nagy korkülönbség miatt sok támadás érte. 2005-től egészen 2013-ig alkottak egy párt, majd ennek a házasságnak is vége lett. 2015 óta a 41 éves, szintén színésznőként dolgozó Mila Kunis a párja Kutchernek.
Ami pedig Demo Moore fiatalos megjelenését illeti, nehéz szavakat találni rá. Másrészt káprázatos formában van, nagyon kevés olyan embert ismerhetünk, aki 62 évesen így néz ki, mintha még mindig csak a 40-es éveiben járna.