Amikor a fia felnőttként Orlandóba költözött, Barr úgy érezte, „valami megváltozott” benne. „Évekig bátorítottam őt, hogy élje azt az életet, amit szeretne. Hirtelen rájöttem, hogy nekem is ezt kell tennem.” A Daily Mailnek elmondta, az évek során „túlterhelő” adósság halmozódott fel, főként a házához kötődően. „Csak utazni akartam, de nem tudtam kimászni alóla. Valahányszor volt egy kis plusz pénzem, sosem volt elég, hogy érdemben csökkentsem. Olyan volt, mint a whack‑a‑mole játék.” – idézi a People.

A döntés végül egy váratlan pillanatban született meg: amikor Barr félretett pénzéből Costa Ricába utazott volna, a fűtésrendszere tönkrement, és a megtakarítást javításra kellett költenie. „Akkor jöttem rá, hogy el kell adnom a házat” – mondta a Daily Mailnek. Bár nem tudta, mi következik, eszébe jutott egy barátja, aki sommelier‑ként dolgozott óceánjárókon, és „olyan életet élt, amire vágyott”.

Elkezdett hajós állásokat keresni, és – ahogy fogalmazott – „az algoritmus átvette az irányítást, és hirtelen Master Photographer állások jelentek meg a hírfolyamban. Így hát jelentkeztem.” Hamarosan szerződést ajánlottak neki egy prémium luxus hajótársaságnál, ami „több kontinensen átívelő” munkát kínált. A pozícióhoz Seafarer Certificate kellett, ami „megalázóan sok orvosi vizsgálattal” járt, de sikeresen teljesítette őket.

Az új élete gyorsan kiteljesedett

Barr rövid időn belül Sydney felé tartó repülőn találta magát, és az új élete gyorsan kiteljesedett. „Hat hónap alatt három kontinenst jártam be, egészségesebb lettem, mint évek óta bármikor, és évtizedek óta először mosolyogtam habozás nélkül” – írta. Bár a hajón töltött élet nem volt könnyű – a People‑nek küldött esszéjében „kíméletlen munkaórákról”, „szoros határidőkről” és arról számolt be, hogy a vendégek elégedettsége gyakran „a személyzet jólétének rovására ment” –, mégis úgy érzi, megérte.

A kabinokról azt mondta: „A legénységi szállások a minimalizmus mesterkurzusai voltak.” Egy apró részlet pedig különösen emlékezetes: „Egy forró zuhany beindíthatta a tűzriasztót, ami éles visítással töltötte meg a folyosókat, és gyakran egy óráig is eltartott, mire elhallgatott.”

Mindezek ellenére Barr hálás a döntéséért. „Elengedtem mindent, ami korábban visszatartott” – írta. „Amit kaptam, az a szabadság: a szabadság, hogy alkossak, utazzak és újra szabadon mosolyogjak, a kamerám pedig a jegyem előre.” Másoknak pedig így tanácsol: „Kemény, kötött munka, de ha pénzügyi stabilitásra van szükséged, tudsz kicsiben élni és nem zavar, hogy feladd az irányítást, akkor ez egy működő újrakezdés lehet.”