Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

5000 fős koncerttel kísérleteztek Barcelonában

5000 fős koncerttel kísérleteztek Barcelonában

5000 fős koncerttel kísérleteztek Barcelonában
Barcelona, 2021. március 27. A közönség tagjai védőmaszkban a Love of Lesbian nevű spanyol popegyüttes koncertjén Barcelonában 2021. március 27-én. Spanyolországban ez az első koncert a koronavírus-járvány egy évvel ezelőtti kitörése óta, a közönség tagjainak PCR-tesztet kellett végezniük és mindegyikük kapott egy FFP2-es maszkot. MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia

Komoly járványügyi kísérletbe kezdtek Barcelonában, ugyanis 5000 fő részvételével koncertet rendeztek számos óvintézkedés, mint kötelező maszkviselés mellett

Az eseménnyel a szervezők azt kívánják bizonyítani az egészségügyi hatóságoknak, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani, minimalizálva a koronavírus-fertőzés kockázatát.

A cikk a videó után folytatódik

A közönségnek a koncert napján, szombaton antigéntesztet kellett elvégeztetnie, amelyet kijelölt helyszíneken tehetett meg ingyenesen. Ötezerből hat vizsgálat eredménye lett pozitív.

A negatív teszttel rendelkezőket négy bejáraton, fokozatosan engedték be a koncertre. A folyamatosan szellőztetett termet három, egyenként 1800 ember befogadására alkalmas területre osztották fel. Belépéskor megmérték a testhőmérsékletet, kötelező volt a kézfertőtlenítés és mindenki kapott egy új FFP2-es maszkot, hogy lecserélje azt, amelyben érkezett.

„Ránk figyel a világ” – mondta Santi Balmes, a Love of Lesbian barcelonai zenekar frontembere a koncert kezdetén, arra kérte a közönséget, hogy szórakozzon felelősségteljesen és senki ne vegye le maszkját. Egyúttal a koncertet a létfontosságú ágazatokban, köztük az egészségügyben dolgozóknak ajánlotta.

A rendezvényt a szórakoztató- és zeneipari szakembereket tömörítő Fesztiválok a biztonságos kultúráért csoport szervezte, amely első ilyen jellegű kísérletét decemberben tartotta. Az akkori eseményen mintegy ötszázan vettek részt és senki sem fertőződött meg.

A mostani koncert megrendezésének költsége elérte a 200 ezer eurót (72,7 millió forint). Az eseményen részt vett a tartományi ügyvivő kormány, valamint a városvezetés több tagja is.