A Harrison Ford által alakított Rick Deckard és Rutger Hauer Roy Battyje közötti végső összecsapás pedig nem egy hagyományos akciójelenetként vonult be a filmtörténetbe, hanem egy filozófiai súlyú lezárásként. A történet szerint a Földre szökött replikánsok közül Roy Batty volt a legintelligensebb és legnehezebben levadászható, aki egy elhagyatott épületben kerül szembe Deckarddal, miközben az eső szünet nélkül zuhog körülöttük.

Bár a jelenet külsőleg üldözésként és harcként bontakozik ki, valójában két szenvedő lény találkozásáról szól, akik ugyanazokkal az életértelmezési dilemmákkal küzdenek, függetlenül attól, hogy embernek vagy mesterségesen létrehozott lénynek számítanak.

Roy Batty, aki tudatában van annak, hogy élettartama mindössze néhány évre korlátozódik, utolsó pillanataiban nem a bosszút vagy a gyűlöletet választja, hanem az emlékezést és az irgalmat. Miközben megmenti Deckard életét, felismeri saját közelgő halálát, és visszatekint mindarra, amit rövid létezése során átélt. Ekkor hangzik el az a monológ, amely a filmtörténet egyik legtöbbet idézett jelenetévé vált. „Láttam dolgokat, amiket ti, emberek el sem hinnétek. Támadó hajókat lángolni az Orion válla fölött. Láttam C-sugarakat csillogni a sötétben, a Tannhäuser-kapu közelében. Mindezek a pillanatok elvesznek majd az időben, mint könnyek az esőben. Ideje meghalni.”

Rögön maradandó hatást gyakorolt

Ez a néhány mondat azonnali és maradandó hatást gyakorolt a nézőkre, hiszen Roy Batty ebben a rövid megszólalásban több emberséget mutat, mint amennyit Deckard a teljes összecsapás során. A replikáns nemcsak saját halandóságával néz szembe, hanem kimondja azt is, hogy az élményei, érzései és emlékei ugyanolyan értékesek, mint bármely emberé, mégis arra ítélték, hogy nyomtalanul eltűnjön.

A jelenet súlyát tovább növeli az a tény, hogy Rick Deckard már korábban is megkérdőjelezte az emberek és a replikánsok közötti éles határvonalat, különösen Rachael iránt érzett szerelme miatt, ám Roy szavai végleg szembesítik azzal, hogy ki is számít valódi „embernek” ebben a világban. A haldokló replikáns monológja egy pillanat alatt megfordítja az erkölcsi szerepeket, és Deckardot teszi kényelmetlen helyzetbe, miközben a néző empátiája egyértelműen Roy felé billen.

Kimaradt részek

A jelenet különlegessége azonban nemcsak a tartalmában, hanem a megszületésének körülményeiben is rejlik. Bár a forgatókönyvet David Peoples írta, a végső monológ kulcsfontosságú része nem szerepelt az eredeti szövegben. A legismertebb sor, vagyis az „elvesznek majd az időben, mint könnyek az esőben” nem volt benne a forgatókönyvben.

A Channel 4 „On the Edge of Blade Runner” című dokumentumfilmje szerint Rutger Hauer úgy érezte, hogy az eredeti szöveg „operai beszéd”, amely nem ragadja meg a film valódi lényegét. A CBR színész ezért a forgatás előtti éjszakán módosította a monológot, és az általa előadott változat állítólag a stáb több tagját is könnyekig meghatotta.

Végső soron ez a beszéd foglalja össze a Szárnyas fejvadász legfájóbb üzenetét: a Tyrell Corporation olyan lényeket hozott létre, akik emberinek érzik magukat, mégis eldobható tárgyként bánnak velük. A film világában a diszkrimináció, a teremtés és a pusztítás erkölcsi ellentmondásai egy replikáns szavaiban kristályosodnak ki, aki halála pillanatában több együttérzést és méltóságot mutat, mint azok, akik fölötte ítélkeztek.