Dzsandzsavíd – így ismerték azt a fegyveres milíciát, melynek tagjai hajnalonta lóra szálltak, állig felfegyverkezve útnak indultak, és válogatás nélkül söpörtek át a falvakon, civileket gyilkolva, nőket erőszakolva, kunyhókat porrá égetve, hogy aztán ezt újra és újra megismételjék Szudán mélyszegénységbe taszított részén, a darfúri régióban.

A vezér, Ali Kushayb gyorsan kitűnt a fegyveresek közül kíméletlen kegyetlensége miatt, s most ő az az ember, aki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé került, ahol 32 rendbeli háborús és emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolják, köztük üldözéssel, fosztogatással, gyilkossággal és nemi erőszakkal – Kushayb azonban mindent tagad.

Kushayb az egyetlen ember, aki gyanúsítottként ül a bíróság előtt, s akit nem kevesebb, mint 200 ezer ember kegyetlen módon történt meggyilkolásával vádolnak. Habár ügyvédje azzal próbált érvelni, hogy „ő valójában nem is az a Kushayb, akit keresnek”, a bíróság nem enged: az ügyészek szilárd bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy ez a perbe fogott férfi ugyanaz, aki ellen már 2007-ben is vádat emeltek, több mint 300 gyilkosság, s közel 400 ezer civil elüldözése miatt.

Az ügyészség azt is tudja bizonyítani, hogy Kushayb maga toborozta, fegyverezte fel, s látta el katonai eszközökkel a parancsnoksága alatt álló több száz milicistát, s ő volt az az ember, aki folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szudáni kormánnyal. Amikor 2020-ban ténylegesen megtörtént Kushayb letartóztatása, még az ügyészek is meglepődtek, mivel Kushayb a Közép-afrikai Köztársaság egy távoli zugában telepedett le, s ott is vezető szerepet töltött be egy kegyetlen és erőszakos zsoldosokból álló milíciában, ennek ellenére feladta magát a hatóságoknak.

Az pedig a mai napig rejtély, hogy Kushayb vajon tudott-e arról, hogy az Egyesült Államok időközben jutalmat ajánlott annak, aki feladja őt, ahogyan az sem derült ki, hogy végül miért adta fel magát önként. A darfúri mészárlások hírére a 2000-es évek elején az egész világ ledöbbent, sokkolták az embereket a helyszínről készült felvételek és tudósítások, s bár sokan a mai napig nem tudják, hogy hol van Darfúr, az együttérzés szellemében létrehozták a „Mentsük meg Darfúrt” elnevezésű nemzetközi mozgalmat.

Az akciócsoportok pedig szakadatlanul tudósítottak a helyszínről, megannyi képet megosztva a kegyetlen mészárlásról, a milícia által felperzselt falvakról, s a pillanatok alatt semmivé lett életekről. Az ENSZ egyik bizottsága megállapította, nem csupán a lázadó milícia, de a szudáni kormány is felelős azon atrocitásokért, melyek során a kormány katonai erőinek repülőiről és helikoptereiről bombázták a falvakat, s olyan kegyetlen bűncselekményeket követtek el, melyek kétségkívül kimerítik a népirtás fogalmát.

Miután olyan hihetetlen közfelháborodást keltett a darfúri népirtás a nemzetközi közösség körében, az erős nyomás hatására végül az ENSZ is lépett: a Biztonsági Tanács fennállása óta először kérte fel a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy indítson büntetőeljárást, majd a bíróság kiadta az elfogatóparancsot Kushayb ellen.

Bármennyire is keserű ezt bevallani, de a Kushayb-ügy egyértelműen rávilágított arra, hogy hiába van nekünk egy Nemzetközi Büntetőbíróságunk, hatásköre úgy tűnik, egyszerűen nem képes kiterjedni, s minden ambíciója ellenére az alapítók annak idején olyan korlátozott hatáskörrel ruházták fel, mely csupán arra elegendő, hogy tárgyaljanak a legsúlyosabb emberiség elleni bűncselekmények, háborús bűnök és népirtás kapcsán – a tényleges cselekvéshez azonban ennél jóval több kellene.

(New York Times)