Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy hihetetlen és tragédiákkal teli életút vége – 106 éves korában hunyt el az igazság bajnoka

Egy hihetetlen és tragédiákkal teli életút vége – 106 éves korában hunyt el az igazság bajnoka

Egy hihetetlen és tragédiákkal teli életút vége – 106 éves korában hunyt el az igazság bajnoka
Shutterstock

106 éves korában elhunyt Rosa Roisinblit, az argentin Abuelas de Plaza de Mayo (Május téri Nagymamák) emberi jogi szervezet tiszteletbeli elnöke és egyik alapító tagja.

A csoport a katonai diktatúra (1976-1983) idején elrabolt és jogtalanul örökbe adott gyermekek felkutatására jött létre, és az elmúlt évtizedekben több mint száznegyven eltűnt gyermeket segített visszajuttatni vér szerinti családjához.

A cikk a videó után folytatódik

A szervezet közleményében így búcsúzott tőle: „Csak hálás szavaink vannak az elkötelezettségéért… és a szeretetért, amellyel az unokákat és unokáinkat kereste egészen a legvégéig.”

Rosa Roisinblit 1919-ben született Moisés Ville-ben, egy közép-argentiniai, zsidó bevándorlók által alapított településen. Szülésznőként dolgozott, majd 1949-ben Buenos Airesbe költözött, ahol 1951-ben házasságot kötött Benjamín Roisinblittel. Életét örökre megváltoztatta az 1976-os katonai puccs, amelynek során a junta könyörtelenül felszámolta az ellenzéket: tízezreket hurcoltak el titkos fogolytáborokba, miközben mintegy 500 gyermeket elraboltak – tér ki a részletekre a BBC.

1978-ban nyolc hónapos terhes lányát, Patriciát, vejét, José Pérez Rojót és 15 hónapos unokáját, Marianát is elrabolták. A szülőket a hírhedt ESMA (Escuela de Mecánica de la Armada) fogolytáborba vitték, ahol Patricia a pincében életet adott fiának. A párt soha nem találták meg, Marianát visszaadták Rosának, az újszülöttet pedig egy légierős hírszerző tiszt nevelte fel.

A családi tragédia után

A családi tragédia után Roisinblit csatlakozott az Abuelas de Plaza de Mayo szervezethez, ahol hat évig pénztárosként, majd 1989-től 2022-ig alelnökként dolgozott. 2000-ben, a szervezet munkájának és Mariana kitartásának köszönhetően sikerült megtalálni az unokát, akit DNS-vizsgálat után Guillermo Francisco Gómez néven azonosítottak.

Roisinblit jelen volt a bíróságon 2016-ban, amikor Guillermo nevelőapját életfogytiglanra ítélték az emberrablás miatt, nevelőanyját pedig három év börtönre. Ugyanabban az évben két másik vádlott – egy volt légierő-parancsnok és egy ex-hírszerző tiszt – 25 évet kapott, többek között Patricia és José elrablásáért.

96 évesen is részt vett a tárgyalásokon, és egy évvel később az AFP hírügynökségnek így nyilatkozott: „Ez a seb soha nem gyógyul be… De hogy azt mondjam, feladom? Nem, soha nem fogom feladni.” Élete végéig aktív maradt a szervezetben, és gyakran hangsúlyozta: „Mi harcolunk, de a hősök a gyermekeink, akik szembeszálltak egy kegyetlen diktatúrával, és életüket adták egy jobb országért.”

Unokája, Guillermo – aki ma emberi jogi ügyvédként dolgozik az Abuelas de Plaza de Mayo kötelékében – az X közösségi oldalon búcsúzott: „A nagymamám elment, és a szomorúságon túl megnyugtat a gondolat, hogy 46 év után újra együtt lehet az anyámmal és nagy szerelmével, a nagyapámmal, Benjamínnal.”