Ahogyan a szöveg fogalmaz, amikor egy film valóban eltalálja ezeket az elemeket, „abbahagyod a látvány nézését, és úgy figyeled, mintha egy olyan helyzet lenne, amit túl kell élned”. A rangsorban szereplő alkotások különböző módon érik el ezt az érzést, a lista pedig az alapján áll össze, hogy mennyire következetesen tartják bent a nézőt „a háború valóságában anélkül, hogy a filmesség átvenné az uralmat”.

A 10. helyen a Black Hawk Down (2001) áll, amely Mogadishuba dobja be a nézőt, és egy gyorsnak szánt küldetésből pillanatok alatt improvizációvá váló túlélési helyzetet teremt, miután lezuhan az első helikopter. A film realitását a folyamatos súrlódás adja: „A rádiók nem működnek, a konvojok eltévednek, a sebesültek gyorsabban gyűlnek, mint a megoldások”.

A 9. helyezett Harag (2014) a tankot nem hősi járműként, hanem szűk munkahelyként mutatja be, ahol Don „Wardaddy” Collier és csapata a háború utolsó hónapjait éli túl, miközben a harc „piszkos és kaotikus”, és a film azt is érzékelteti, milyen erkölcsi károkat hagynak a döntések.

Jobbnál jobb filmek

A 8. helyen a 1917 (2019) szerepel, ami a háborút veszélyekkel teli tájként ábrázolja: „egy csendes lövészárok halálos lehet, egy üres parasztház halálos lehet”. A történetben Schofield és Blake egy üzenetet visznek, amely megállíthatna egy végzetes támadást, és minden megtett mérföld életveszélyesnek tűnik.

A 7. helyezett Das Boot (1981) a tengeralattjáróba zártság fullasztó érzését mutatja be, ahol „a levegő óráról órára sűrűbb lesz”, és a rutinmunka is a túlélés része. A film azért is realisztikus, mert időt szán „az unalmas részekre”, ahol a nyomás fokozatosan épül fel.

A 6. helyen A bombák földjén (2008) áll, amelyben a tűzszerészcsapat dinamikája és a fenyegetés hétköznapisága teszi életszerűvé a történetet: „A veszély nem filmszerű, hanem egy drót, egy ravasz, egy figyelő tömeg, és az a tény, hogy nem hibázhatsz”.

Az 5. helyen A szakasz (1986) található, amely őszintén ábrázolja, mennyire belülről is széteshet egy katonai egység. A film nemcsak az erőszakról szól, hanem a félelemről, a kimerültségről és a csendes szakaszokban terjedő gyűlöletről is.

A TOP-3 is nagyon erős

A 4. helyezett Levelek Ivo Dzsimáról (2006) a japán oldal szemszögéből mutatja be a háborút, és nem enyhíti annak jelentését: Kuribayashi tábornok már előre tudja, hogy „a számok nem nekik kedveznek”, miközben a túlélés válik a legfőbb céllá.

A 3. helyen a szovjet Jöjj és lásd! (1985) szerénykedik, ami azt mutatja meg, mit tesz a háború „egy gyermek arcával”, és a félelem testi-lelki változását kíméletlen közelségből ábrázolja. A 2. helyezett Ryan közlegény megmentése (1998) a D-napi partraszállás nyitányával évtizedekre meghatározta a realista háborús filmek mércéjét, hiszen a jelenet „érzékszervi túlterhelés”, amiben a káosz és a félelem egyszerre van jelen – olvasható a Collider összeállításában.

Az 1. helyen pedig Stanley Kubrick klasszikusa, a A dicsőség ösvényei (1957) szerepel, mely a háború realitását nemcsak a fronton, hanem a parancsnoki döntések könyörtelenségében is bemutatja. A film azt ábrázolja, hogyan keres a rendszer bűnbakokat az igazság helyett, és mi történik, amikor az emberi tisztesség már nem számít.