Tiltott fegyvernek minősülnek, az oroszok azonban már többször is bevetették a háborúban.
Bejelentette a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus, hogy biztonsági okok miatt az Egészségügyi Világszervezet felfüggeszti a hidroxiklorokin nevű maláriagyógyszer COVID-19 betegekre vonatkozó tesztelését.
Kezd elege lenni a brazilok egy részének, hogy Jair Bolsonaro elnök nem veszi komolyan a koronavírus-járványt, miközben Brazília a világ második legfertőzöttebb országává vált és csak vasárnap 15 813 új megbetegedést észleltek.
A kezdetek idején magzatkorban lévő koronavírus-tesztek jelentős fejlődésen mentek keresztül a járvány időszaka alatt, az egy napos eredménykiértékelési időt már sok esetben sikerült csak órákra, vagy akár kevesebb mint egy órára csökkenteni.
A héten korábban kiderült, hogy a dél-amerikai állam a nem túl előkelő ranglista második helyére jött fel a maga 347 ezer azonosított koronavírus-fertőzöttjével.
Bejelentették a német hatóságok, hogy megpróbálják felkutatni az összes személyt, aki május elején jelen volt a frankfurti templomi szertartáson, ahol több mint 107 ember fertőződött meg az új koronavírussal.
Az elmúlt néhány hét során Brazília vált a világ második legsúlyosabban fertőzött országává, már közel 350 000 beteget regisztráltak, és a koronavírus egyelőre megállíthatatlannak tűnik az egyik legnagyobb dél-amerikai országban.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, egy egyesült államokbeli fodrász, akiről kiderült a koronavírus-fertőzés megléte, összesen 91 embert fertőzhetett meg a vírussal, köztük 84 vendéget és 7 kollegát, ami felerősítette a fodrászszalonok zárvatartása melletti hangokat.
A koronavírus-járvány eredete körül még mindig számos kérdőjel van, a jelenlegi konszenzus szerint nem ember által alkotott vírus, hanem természetes módon, feltételezhetően egy denevérről terjedt át a lakosságra.
A globálisan berobbanó koronavírus-járvány hosszú ideig meglehetősen csendesen, mondhatni fokozatosan terjedt Brazíliában, az elmúlt nagyjából két hét során ugyanakkor a dél-amerikai országban is elszabadult, és immáron már a második legtöbb fertőzöttet számláló nemzetté vált.
Nem igazán lehet említeni olyan országot, ahol nem ütötte fel a fejét a globális méretűvé eszkalálódott koronavírus-járvány, mostanra már valamennyi kontinensen észleltek és regisztráltak megbetegedést.