A Reuters értesülései szerint Putyin a győzelem napján fog "világvége" jellegű figyelmeztetést küldeni a Nyugatnak.
A WHO nyilatkozatát követően újabb ország helyezte kilátásba, hogy követik az Egyesült Államok által kikövezett utat.
A pénteki nap folyamán módosította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a maszkviselésre vonatkozó ajánlását, az új iránymutatás értelmében különösen olyan helyen ajánlatos a védőfelszerelés használata, ahol magas a COVID-19 terjedésének a kockázata.
A Downing Street egyértelműen elutasította az egykori MI-6 főnok korábbi állításait.
Egyelőre még nincsen tudományos konszenzus afelől, hogy mi lehet a leghatékonyabb gyógyszer a koronavírus tüneteinek elnyomására vagy megszüntetésére, ezért az orvosok rengeteg különböző szert kipróbálnak, letesztelve a hatékonyságát.
Antony Fauci, az amerikai kormány koronavírus-járvány idejére kinevezett első számú fertőzőbetegség-szakértője szerint „jó esély” van rá, hogy legkésőbb 2020 végére már készen állhat egy sikeres COVID-19 elleni védőoltás.
Gyakori háborúk által sújtott régiónak tekinthető a Közel-Kelet, viszont vannak országok, melyeknek különösen tragikus a sorsuk.
Hatalmas botrány kerekedett a New York állambeli Buffalo város rendőrségének köreiben, miután videóra vették, hogy egy nekik békésen magyarázó idős embert két rendőr a földre lök, majd tudomást sem véve arról, hogy a férfi látszólag nem mozog, otthagyták.
A svéd járványkezelés igencsak egyedi volt a több európai országhoz képest, ugyanis annak érdekében, hogy úgynevezett „nyájimmunitást” alakítsanak ki a koronavírussal szemben, elkerülték az ország nagyobb mértékű leállítást.
A koronavírus-járvány gazdasági hatásai egyelőre felbecsülhetetlennek tűnnek, és nem csak a kisebb, korábban is instabil állapotban lévő gazdaságokat sújtják, hanem még a legnagyobbakat sem kíméli.
A koronavírus-járvány lassan minden európai országban kezd visszaszorulni, ami alól az eddigiek során a balkáni régió sem volt kivétel.