A gazdasági szuperhatalmakat tömörítő G7-ek úgy döntöttek, teljesen kivezetik az orosz olajimportot a gazdaságukból.
Több mint három hónapos kényszerszünetet követően megkezdhették az újranyitást a brit éttermek és kocsmák, aminek példáján keresztül tökéletesen bemutatható, milyen veszélyeket hordoz még magában az újranyitás.
Távol-Keleten a koronavírus után egy újabb, rendkívül súlyos fertőzés ütötte fel a fejét.
A mai naptól kezdve kötelező a tömegközlekedési eszközökön Svájcban, ami egy 180 fokos fordulatnak tekinthető az ország járványügyi intézkedéseinek tekintetében.
A brazil egészségügyi minisztérium hivatalos adatai szerint vasárnap 26 051 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, amivel együtt összesen 1 603 055 regisztrált fertőzöttjük van.
Az AFP alapján a The Guardian jelentése szerint több orvos is arról számolt be Ukrajnában, hogy a vesztegzár enyhítését követően jelentősen megemelkedett az esetek száma, amivel egyre nehezebben tudnak elbánni.
Ha rosszindulatúak akarunk lenni, akkor mondhatnánk, hogy ezt már hallottuk bő fél évvel ezelőtt, de a 2020-as év őrült mivoltát végignézve nagyon erősen reménykedünk, hogy igaza van egy új kínai tanulmánynak.
Az eddig beérhetetlennek hitt Oroszországot is megelőzte India a nem túl előkelő világranglistán.
Ausztrália két legnépesebb államát keddtől kezdődően határozatlan ideig izolálni fogják – jelentette be Victoria miniszterelnöke, Daniel Andrews.
A közép-amerikai országban szombaton 30 366-ra nőtt a koronavírus-halottak száma, amellyel rohamos léptékben előzik meg a súlyosan érintett államokat a nem túl előkelő rangsorban.
A kötelező karanténban tartózkodó emberek mozgolódása és a szabályok be nem tartása miatt ismét egyre több új koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak.