Az USA elnöke, Joe Biden biztos benne, hogy Vlagyimir Putyin azt hitte, képes felbontani a NATO-t és az EU-t, de ez nem történt meg.
Többen is nemtetszésüket fejezték ki a bevándorlási hivatal nagy port kavart bejelentésével kapcsolatban.
A Johns Hopkins Egyetem adatai alapján a pandémia által legérzékenyebben érintett USA-ban 24 óra leforgása alatt 59 747 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.
Több tucatnyi milliomos és milliárdos indított kezdeményezést az Egyesült Államokból és hat másik országból egy szimpla üzenettel: „adóztassatok meg minket”.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, Antonio Guterres úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-válság egy ébresztő a világ számára, ami azt indikálja, hogy a gazdasági és társadalmi életet egyenlőbbé kell átalakítani a jövőben.
A latin-amerikai ország feljött a nem túl előkelő ranglista negyedik helyére, miután továbbra sem látszik csillapodni a járvány.
Megerősítette a CanSino Biologics nevű kínai vállalat társalapítója szombaton, hogy több tengerentúli országgal is felvették a kapcsolatot az általuk fejlesztett koronavírus-vakcina emberi kísérleteinek harmadik fázisa kapcsán.
A jelenlegei helyzet ismerete mellett szinte hihetetlen, de van egy német tartomány, ahonnan az elmúlt egy hét során egyetlen új koronavírus-fertőzöttet sem jelentettek.
Megerősítették a kínai hatóságok, hogy koronavírus nyomait találták egy fagyasztott garnélarákot szállító konténeren, valamint a termék csomagolásán is, de úgy vélik, ez nem jelenti azt, hogy maga a vírus a húscsomagoláson keresztül is tud terjedni.
A Johns Hopkins Egyetem naprakész koronavírus-nyilvántartásának adatai alapján újabb sötét 24 órát zárt az Egyesült Államok, ugyanis a pénteki nap folyamán 63 900 új fertőzöttet azonosítottak az országban.
Egy szökött kínai virológus, Li-Meng Yan úgy fogalmazott a Fox Newsnak adott nyilatkozatában, hogy szerinte Kína jóval azelőtt tudott a koronavírusról, mielőtt hivatalosan is bejelentették.