Teljes vagyonának hatodáért vásárolhatja meg a Twittert.
A COVID-19 járvány európai terjedése kapcsán Spanyolország és Olaszország juthat először az eszünkbe, mint a vírus gócpontjai, viszont az elmúlt hetek adatai alapján Nagy-Britannia rövidesen meghaladhatja ezen országok számait is.
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint a globálisan végigsöprő koronavírus-járvány, április 25-ig bezáródóan, eddig 2 686 785 embert fertőzött meg, melyek közül 184 681 fő elhunyt a betegségben.
Nyugati szomszédunknál újabb lépéseket tettek a szigorú szabályozások lazítása terén.
Maria Cristina Rotta a CNN-nek árulta el, hogy az Észak-Olaszországban található Bergamo városának ügyészei hivatalosan is bűnügyi vizsgálatot indítottak a városvezetés ellen a koronavírus-járvány kitörésének kezelésével kapcsolatban.
Cáfolta a kínai külügyminisztérium hétfőn az Európai Unió jelentésében szereplő vádakat, miszerint megalapozott bizonyítékok vannak arra, hogy Peking tudatos és összehangolt akciót hajtott végre a közösségi médián, a koronavírussal kapcsolatos álhírek terjesztésének érdekében.
Hétfőn ismertette a legújabb munkaügyi adatokat a francia munkaügyi minisztérium: ezek alapján 7.1%-kal nőtt azoknak a száma, akik munkanélküli segélyt igényeltek az országban március folyamán, ami negatív rekordot jelent francia viszonylatban.
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében most már egyre több helyen teszik kötelezővé a szájmaszkok viseletét.
Az ország egyik első számú epidemológusa szerint, ha a brit kormány csillapítja a koronavírus-járvány megfékezésére hozott általános korlátozásokat, és közben csak azokra fordítja a figyelmet, akik a legkitettebbek, akkor akár 100 000 halálos áldozatra is számíthatunk év végéig.
Szombaton a német rendőrség pajzsokkal és védőmaszkokkal felszerelkezve rohamozta meg Berlin utcáit, mivel tüntetők százai követelték a szigorú intézkedések feloldását.
Március 30-án érkezett a pandémia legnagyobb gócpontjának számító New Yorkba a hatalmas hajó, amely a város túlterhelt kórházain segített a több mint ezer betegágyás férőhelyével.