Vendéglátók Ipartestülete: jó időben sem volt mindig nagy forgalom az üdülőhelyeken
Kettősséget érzékelt az idei nyári szezonban Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.
A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint jól sikerült a szezon, „vannak, akik talpon tudtak maradni”. Ezt a megjegyzést azért tette Kovács László, mert a koronavírus-járvány három és fél éve alatt a vendéglátóhelyek körülbelül 8%-a kényszerült bezárni.
Mint kiderült, ezzel 51 ezerről 47 ezer alá süllyedt a számuk. Az Infostart beszámolója szerint a szakember kifejtette, idén, főként az időjárás miatt, nagyon szélsőséges volt az üdülőhelyi vendéglátás forgalma.
„Az esős időszakokban nem volt elég vendég ahhoz, hogy minden üzlet tele legyen, de amikor jó idő volt és már lehettek volna, valamilyen oknál fogva – vagy féltek az emberek, vagy többen utaztak külföldre, mint az elmúlt években – akkor sem mindig volt olyan a vendégjárás”
– magyarázta.
Kovács László emlékeztetett, 2020-ban nem lehetett külföldre menni nyaralni, 2021-ben is csak kevesen mertek, és ebben a két évben nagyon nagy volt a terhelés a Balatonnál, nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat, ami felverte az árakat.
NE HAGYD KI
„Akik akkor ezzel egy kicsit visszaéltek – a vendég nem felejt és a lábával fizet –, azok nehezebb időszakot éltek meg most, hogy már szabadon lehetett külföldre menni. Akik viszont megbízhatóan, jó minőségben, jó ár-érték arányban dolgoztak, azok nem panaszkodhattak”
– nyilatkozta.