A két emeletes jármű együttes ülőhelykapacitása 1200, de a csomaggal utazók kényelme érdekénben csak 968 helyjegy váltható rá.
Miközben megkezdődött a vakcinációs program a világ összes országában, Florida államban bárki beoltathatja magát 65 év felett anélkül, hogy bármilyen hivatalos dokumentumhoz kötnék a folyamatot.
A Singapore Airlines jó eséllyel pályázik arra, hogy a világ első teljesen beoltott légitársasága legyen, mellyel egy nagy lépést tehet meg előre a védekezésben.
Zsiday Viktor, Magyarország egyik legismertebb portfóliómenedzsere szerint nyárra az európai és amerikai lakosság 20-30 százaléka áteshet a koronavírus-fertőzésen.
Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti bizottsága pénteken bejelentette, hogy mégsem tartják fontosnak a nemzetközi utazásokhoz az oltásról szóló dokumentumokat, mivel a vakcinákról egyelőre nem lehet tudni, milyen hatékonysággal rendelkezhetnek valójában.
Habár a vakcinák egyre nagyobb ütemű beadásával idén nyáron fellendülhet a hazai turizmus, a nemzetközi utazások nem biztos, hogy ilyen rövid idő alatt visszaállnak a megszokott kerékvágásba.
Norbi válaszolt a kritikákra, miután elég sok negatív komment érkezett az utazásukat követően, ami sok embernél kiverte a biztosítékot.
Több száz utas kénytelen a Heathrow reptéren tartózkodni, ugyanis az újonnan bevezetett korlátozások komoly káoszt eredményeztek a repülőjegyek foglalási procedúrájában.
A TV2 stúdióban adott magyarázatot hétfő reggel a neves rádiós és DJ, hogy miért is utazott el a családjával Dubaiba a koronavírus kellős közepén.
Egyre több és több jegyet értékesít az ismert légitársaság a jövő nyári időszakra, amikor már valószínűleg elterjedhettek a koronavírus elleni oltások.
A pandémia gyökerestül felforgatta az emberek utazási szokásait, a Microsoft alapítója és ex-vezérigazgatója szerint pedig a jövőben sem állhat minden vissza azonnal a megszokott kerékvágásba.