Novák Katalin köztársasági elnök egy igen tartalmas és érdekes interjút adott a TV2 Tények című műsorának.
Az eddig megszokottakhoz hasonlóan Palik László hirdette ki a végeredményt, melynek alapján Vivinek és Viktornak távoznia kellett a versenyből. A párbajgyőztes Dani elismerte, nem gondolta, hogy ilyen messzire el fog jutni az Exatlonban, bár tegyük hozzá, ehhez nem egy esélyes idő előtti kiesése is kellett.
Volt egy bizonyos pontja a párbajnak, amikor Vivi hatalmas segítséget nyújtott Grétinek, de ment tovább, és mindent beleadott.
Igazán szívszorító és drámai volt azt látni, ahogy megsiratják a társak Viktor kiesését, aki már nem lehet játékban.
Gréti megható szavakat fogalmazott meg Viktorról, aki fontos volt számára a játékban, mert mindig segített neki lelkileg.
Kővári Viktor, az Exatlon Hungary harmadik évadának legutóbbi kiesője válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte ki nyerheti meg a versenyt.
Mindkét oldalon megvan a TOP-3, tehát már csak a döntők vannak hátra, és kiderül, hogy kik nyerik az Exatlon Hungary harmadik évadát.
Az Exatlon Hungary harmadik évadában még nem volt példa arra, hogy dupla párbajt rendezzenek, de most ez a nap is eljött.
Mint az a hivatalos közleményben is olvasható, visszatér a TV2 képernyőjére minden idők egyik legnépszerűbb televíziós vetélkedője, a Szerencsekerék!
Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy egy újabb versenyző hagyja el Dominikát, akinek nem lesz esélye a fődíjra.
Ő már biztosan ott van a legjobb három között, nincs miért izgulnia, míg a többieknek tovább kell harcolniuk egymással.