Az áhított világelsőség messze van, és nem is tűnik elérhetőnek, de van még előrelépés.
A minimálnyugdíj összege évek óta nem változott, 60 ezer nyugdíjas 40 ezer forintnál is kevesebbet kap.
A kereslet felfutása, valamint az üzemanyagok drágulása miatt hazánk előnyhöz is juthat.
Ingatlanpiaci szakértők szerint egyelőre nem jelentek meg az idősek korszerűtlen, energiazabáló lakásaik a piacon, ám decemberben már sokan gondolkodhatnak majd ezen.
A városüzemeltetés vezetője szerint a jelenlegi helyzetben szükségessé vált ez a döntés.
Az iskola hivatalos Facebook oldalára kiposztolt, szülőknek és tanároknak címzett levélben részletesen leírnak mindent.
Farkas András úgy véli, ha a korrekció mértéke nem fog a jelenlegi gazdasági helyzethez igazodni, akkor több millió magyar érzi majd magát szegényebbnek.
Úgy néz ki, a főként korszerűtlen kínálat nem találkozik a többségében energiatakarékos ingatlanra fókuszáló kereslettel.
A beszámolók alapján több szálloda is a bezárás vagy a részleges lezárás mellett dönthet, ha jön a tél.
Elmondása szerint pontosan tudja, milyen tanárnak lenni, hiszen pedagógus családból származik, ebből adódóan „szíve-lelke” az övék.
A termelői árak a növényi termékek esetében 44, az állati termékeknél pedig 31%-kal emelkedtek.