Úgy tűnik, hogy a covid-pandémia megfékezésére irányuló járványügyi óvintézkedések és korlátozások túlságosan is jól működtek az évek óta felbukkanó influenzával szemben.
Több kórházban is betáraztak tabletekből, bár elsőre azt gondolnánk, hogy unaloműzőként funkcionálnak, sajnos egy igazán szomorú jelenség miatt döntenek így a kórházak dolgozói: a legtöbb súlyos állapotban lévő koronavírusos beteghez nem engedhetik be hozzátartozóikat a fertőzésveszély miatt, így a tabletek effektíve az utolsó búcsúhoz szükségesek.
Egy német kutatók által készített új tanulmány szerint a tavaszi hónapok során jelentősen csökkentette a koronavírus-fertőzöttek számát a maszkhasználat Németországban
A szerdai nap folyamán elfogadta a japán törvényhozás, hogy államilag fogják fedezni a koronavírus-vakcinák költségeit mindenki számára, aki beoltatja magát
Elhunyt annak a kaliforniai egyházközösségnek az egyik lelkésze egy hónappal azt követően, hogy a járványügyi utasításokat megtagadva újranyitották a templomok beltéri részeit a hívők számára.
Az influenza és a koronavírus-fertőzés ugyanolyan módon terjed, kórokozóik hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért a sejten belüli szaporodásuk és támadási módjuk is azonos.
Elfogadott az argentin szenátus egy törvényt, mely szerint az ország 12 000 leggazdagabb emberét egyszeri alkalommal, de különadóval fogják sújtani annak érdekében, hogy pénzt teremtsenek a koronavírus miatt szükségessé vált egészségügyi felszerelésekre, és a kis- és középvállalkozások kisegítésére.
Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere a hivatalos Facebook oldalán keresztül írt az ingyenes tesztelési programról.
A francia Kering divatcsoport által birtokolt olasz luxus divatmárka 500 ezer amerikai dollárral segíti meg a rászorulókat, így a fejlődő országok többségébe ingyen juthat el a COVID-19 elleni védőoltás.
Gerendai Király, a Sziget fesztivál alapítója úgy fogalmazott, egyelőre semmi értelme azzal tervezni, hogy meg lesz tartva a Sziget, mivel a járvány még bőven közbeszólhat, nem véletlenül nem kezdték meg még a jegyelővételt.
A Honvédelem különböző egységei is aktívan kiveszik a részüket a koronavírus elleni védekezésből, így többek között a tűzszerész ezred katonái.