Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21
Dollár
370,96 Ft
Euró
397,10 Ft
Font
470,08 Ft
Bitcoin
66,436 $

Alekosz barátnője nem bírta tovább az Ázsia Expresszben

Alekosz barátnője, Réka nem bírta tovább és elsírta magát, de nem akarta feladni, viszont érezhető volt rajta a lelki és testi fáradtság.

További Hírek

Győzike nem hagyta annyiban a történteket, még Gáspár Bea sem tudta leállítani, aki valahol középen állt, és hangsúlyozta is, ez egy verseny.

Győzike nem kicsit kapta fel a vizet, és azt mondta, hogy Gelencsér Timi és barátnője csaltak, nem kicsit mondta meg a magáét.

Ebben a formában talán még soha nem láthattuk Győzikét, ahogyan saját magát sem, de komolyan veszi a játékot, folytatja a harcot.

Gelencsér Timi nem úszta meg sérülés nélkül az Ázsia Expressz kalandjait, és hosszú napokon át viselte magán a foltokat.

Hamar elérte a mélypont Nemazalány, aki röviddel a start után azt mondta, számára eljött az a pillanat, hogy feladja a játékot.

Győzike valamin nagyon felkapta a vizet, elege lett Gelencsér Timiből, aminek hangot is adott, és ez lehetséges, örökre szól.

A hosszabb verzióját is megnézhetjük annak a jelenetnek, amikor Nemazalány és párja végre szállást találtak maguknak az éjszakában.

Gelencsér Timi barátnője üde színfoltja az Ázsia Expressz új évadának, úgy halad előre, mint csak kevesen, rendkívül határozott és nagyon kemény.

Ez egy igencsak drámai adásrésznek ígérkezik az Ázsia Expresszben, már csak Gáspár Bea és Gáspár Győzike miatt is.

Győzike ismét szembesült azzal, hogy vannak még jó emberek, és milyen jó érzés, amikor segítenek rajta. Gáspár Bea is több mint hálás volt, nem akarták elhinni, amit láttak.