A tisztviselő úgy véli, „rendkívül kellemetlen” volna egy ilyen helyzet, amely ellenlépéseket tenne szükségessé.
A tisztviselő szerint a kutatók egy teljesen más terület iránt is érdeklődést mutattak, amely nem áll összefüggésben az ukrán közegészségügy gondjaival.
A hírek szerint teherautók és vonatok viszik majd tovább a rakomány egy részét, arra viszont nincs kapacitás, hogy a teljes árumennyiséget leszállítsák.
A támadó ki akarta használni a helyzetet, hogy csak hárman tartózkodtak a kocsiban.
A személyzet elmondása alapján „mindenkit visznek, senkit sem hagynak hátra”, a munkájuk pedig elengedhetetlen ezekben a nehéz időkben.
Bár egyelőre még csak kísérleteznek, kedvező eredmények révén a folytatás sem lenne gond.
Később meg is fenyegették az elkövetők, mondván, ha nem vonja vissza a feljelentést, „akkor kerekesszékbe fog kerülni”.
Ennek végrehajtásához két drónt és egy Bayraktar harci repülőgépet is bevetettek.
Amennyiben továbbra sem érkezik érvényes ajánlat a vállalat energetikai közbeszerzésére, a trolik, villamosok és mozgólépcsők is leállhatnak.
Egri Gábor szerint az állam elkezdte kifizetni a támogatásokat, ám a helyzet továbbra is elkeserítő.